Belügyminiszteri mérleg: a gyilkossági ügyek 98,7 százalékát megoldották tavaly


-A A+

2018-ban a gyilkossági ügyek 98,7 százalékát megoldotta a rendőrség – jelentette ki pénteken Carmen Dan belügyminiszter az intézmény múlt évi tevékenységét elemző ülésen.

„A 2018-as év immár a hetedik olyan esztendő, amikor csökkent a bűncselekmények száma. Ami a súlyos, erőszakos bűntetteket illeti, számuk az előző évhez hasonlatos, de hangsúlyoznám, hogy a gyilkossági ügyek 98,7 százalékát megoldottuk tavaly” – mondta Carmen Dan.

A bűncselekmények több mint 70 százaléka tettenéréses volt, ami azt jelenti, hogy a rendőrök és a csendőrök a megfelelő helyen és időben az utcákon járőröztek – fűzte hozzá. Az utcai bűncselekmények, beleértve a rablásokat is, több mint 12 százalékkal csökkentek 2018-ban az előző évhez képest.

„Ami a közúti biztonságot illeti, kevesebb súlyos, emberi életet követelő közúti baleset történt tavaly, mint 2017-ben, azonban továbbra is túl magas a balesetekben elhalálozott személyek száma” – szögezte le a belügyminiszter.








EZT OLVASTA MÁR?

X