Elutasította a bíróság a legfőbb ügyész kérelmét, Sorina elhagyhatja az országot


-A A+

Elutasította csütörtökön a bíróság a legfőbb ügyész igénylését, amelyben azt kérte, rendelettel tiltsák meg, hogy az örökbe fogadott Mehedinţi megyei kislány, Sorina, elhagyhassa az ország területét.

A slatinai bíróság döntése végrehajtandó, de kihirdetésétől számított öt napon belül megfellebbezhető.

A kislányt örökbe fogadó, amerikai-román kettős állampolgársággal rendelkező Săcărin házaspár ügyvédje, Clara Istrate a bírósági döntés közlése előtt azt mondta, amennyiben elutasítják a legfőbb ügyész keresetét, Sorina elhagyhatja az országot, és pszichológiai tanácsadásban fog részesülni az Amerikai Egyesült Államokban.

Az ügyvéd szerint a kislány útlevelét még nem bocsátották ki a hatóságok, feltételezéseik szerint ez azzal magyarázható, hogy ők is a bírósági döntésre vártak. Korábban a craiovai ítélőtábla a legfőbb ügyész másik két kérelmét is elutasította. Az egyik a kislány örökbefogadásának felülvizsgálatára, a másik az örökbefogadásról szóló határozat érvénytelenítésére vonatkozott.

Az örökbe fogadó édesanya, Ramona Săcărin azt mondta, a kislány jól van, beilleszkedett a családba, és készen áll arra, hogy elutazzon az USA-ba.

Előzmények

Az eddig a Mehedinţi megyei Arámyabányán (Baia de Aramă), hivatásos nevelőszülőknél élt kislányt egy Amerikai Egyesült Államokban élő román házaspár fogadta örökbe. A gyermek helyzete azután került a közvélemény figyelmének középpontjába, hogy júniusban felvételek jelentek meg arról, amint egy ügyész maszkos rendőrök kíséretében kivonszolja a gyereket nevelőszülei otthonából, miközben Sorina nagyon sír, és azért küszködik, hogy ne szakítsák el hivatásos nevelőanyjától, aki hét éven át nevelte.

Az ügyész a Dolj megyei gyermekvédelmi igazgatóság egy pszichológusa és egy szociális asszisztens kíséretében, házkutatási paranccsal ment ki a nevelőszülőkhöz, akik – a hatóságok szerint – törvénytelenül tartották maguknál a kiskorút, mert a Mehedinţi megyei gyermekvédelmi igazgatóság korábban szerződést bontott a kislányt nevelő nővel, megvonva tőle a hivatásos nevelőszülői minőséget. Korábban a nevelőanya állítólag több alkalommal is megtagadta átadni a gyereket örökbefogadó szüleinek.

Az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály visszaélésszerű magatartás miatt bűnvádi eljárást indított az ügyben érintett Maria Piţurcă ügyész ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X