Szakiskolába kerülhetnek a gyenge átlaggal képességvizsgázó tanulók


-A A+

Pozitívan véleményezte szerdán a társadalmi párbeszédért felelős bizottság a tanügyminisztérium azon javaslatát, hogy kötelezően szakiskolában vagy duális oktatásban folytassák tanulmányaikat azok a tanulók, akik nyolcadik osztály végén 5-ösnél alacsonyabb bejutási átlagot értek el.

A javaslatot miniszteri rendeletbe foglalnák, és már érvényes lenne a 2020-ban képességvizsgázó nyolcadikosokra. A társadalmi párbeszédért felelős biztosság 3-2 arányban szavazott az ügyben, az edupedu.ro tanügyi portál információi szerint a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI), a Spiru Haret tanügyi szakszervezet (FSE Spiru Haret) és a Szülői Egyesületek Országos Szövetségének képviselői a javaslat mellett szavaztak, míg a diákok érdekeit képviselő Konstanca Megyei Diákok Szervezetének (AEC) és az Országos Diáktanács (CNE) küldöttjei ellenezték az intézkedést.

Mint ismert, a kilencedik osztályba való bejutás jelenleg számítógépes elosztással zajlik, a felvételi jegy 80 százalékát a képességvizsgán szerzett jegyek átlaga, a fennmaradó 20 százalékot pedig a gimnáziumi átlag adja.

„Minden szülőnek tudatosítania kell, hogy annak a gyermeknek, aki 3-as átlaggal jut be a középiskolába, szinte nulla esélye van arra, hogy érettségi diplomát szerezzen. Így csak rosszat tesz magának, mert egy bukásra ítélt úton indul el” – érvelt a portálnak az országos szülői egyesület elnöke az intézkedés szükségessége mellett. Ugyanakkor hozzátette: szorgalmazták, hogy mindezt csak a négy év múlva esedékes felvételin vezessék be, tehát az idén ötödik osztályt kezdő diákok esetében, viszont ahhoz a tanügyi törvényt kellene módosítani.

Így nézne ki a képességvizsga menetrendje

A szerdai egyeztetésen a társadalmi párbeszédért felelős bizottság a 2020-ban esedékes képességvizsga menetrendjére is rábólintott.

E szerint június 2. és 5. között zajlik a vizsgákra való beiratkozás, 5-én évzáró, majd 15-én a román nyelv és irodalom, 17-én a matematika vizsga zajlik és 18-án anyanyelvből mérik fel a tanulók tudását. Az első eredményeket 22-én közlik, az óvásokat ugyanaznap 14 és 20 óra között fogadják, végleges eredmények pedig június 27-én várhatók.

A szaktárcának mindezt minisztériumi rendeletbe kell foglalnia ahhoz, hogy érvénybe lépjen.








EZT OLVASTA MÁR?

X