Közel 300 ezer résztvevőt számoltak a 10. Kolozsvári Magyar Napokon


-A A+

A szervezők számításai szerint a tíz nap során közel 300 ezer résztvevője volt a jubileumi, tízedik kiadásához érkezett Kolozsvári Magyar Napoknak, a kulturális seregszemlén 133 programhelyszínen 630 rendezvényt bonyolított le a Kincses Kolozsvár Egyesület, a KMN Egyesület, valamint a 156 partnerszervezet.

Augusztus 14-25. között 25 kiállítás nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, közel 100 gyermekprogramon vehettek részt a legkisebbek, 50 különböző filmet vetítettek és közel 40 városismereti séta várta a Kolozsvár rejtett terei és épített öröksége iránt érdeklődőket. A Magyar Állami Operaház a Kolozsvári Magyar Napok keretében indította el a Gördülő Opera elnevezésű erdélyi turnéját, mely a KMN első szabadtéri operaelőadása volt.

A 14 klasszikus zenei és 44 könnyűzenei koncert közül a Neoton Família Sztárjainak produkcióján vettek részt a legtöbben: hozzávetőlegesen 30 ezren voltak a legendás magyar együttes szombat esti koncertjén.

A Maszol 10. Kolozsvári Magyar Napok alatt megjelent hírei és tudósításai itt érhetőek el.

A Farkas utca idén is a Kolozsvári Magyar Napok kiemelt helyszíne volt, mely helyet adott a kézműves vásárnak, a tematikus programsátraknak, a Múzeumok sétányának, ahol az erdélyi és magyarországi múzeumok színe-java képviseltette magát – szám szerint 15-en –, valamint a könyvvásárnak, ahol 16 kiadó ajánlotta kiadványait. Idén is a Farkas utcai templom Romkertjében kapott helyett – az Emese Park hagyományőrzőinek közreműködésével – a gyermekprogramoknak helyet biztosító középkori falu, valamint itt szervezték meg első alkalommal a Magyar Pásztorkutyák Napját is. A Fogoly utca idén is Borutcává alakult, melyet a Kárpát-medence borkultúrája iránt érdeklődő nagyszámú tömeg látogatott, a Bánffy-palota udvarán pedig délutántól koncertekre, az esti (főtéri) koncertek után pedig bulikra várták a résztvevőket.Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvarán újra megszervezték a nagy népszerűségnek örvendő örömfőzést – 8 csapat részvételével –, valamint az immár hagyományosnak számító ökörsütést – Szomor Dezső szürkemarha-tenyésztő jóvoltából. Szombat délelőtt újra elrajtolt a 2. KMN-Donaton futóverseny is, melyre ez alkalommal 530 résztvevő nevezett be. A 10. Kolozsvári Magyar Napok az online térben is tömegeket szólított meg: a rendezvény közösségi oldalán található tartalmak 628 ezer személyt értek el, a KMN honlapját pedig 53 ezer felhasználó kereste fel.

Emil Boc gratulált a szervezőknek

A vasárnapi – főtéri – zárókoncert előtt a városvezetés nevében Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, valamint a szervezők nevében Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke köszönt el a résztvevőktől.

Oláh Emese beszédében rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok szervezői – tíz évvel ezelőtt – az újítók bátorságával léptek fel, terveztek és cselekedtek, mert hittek abban, hogy az álomból megvalósulhat az a csoda, melynek immár tizedik évfordulóját ünnepeljük. Az alpolgármester emlékeztetett: Kolozsvár Polgármesteri Hivatala kiemelt rendezvényként tekint a Kolozsvári Magyar Napokra, valamint megköszönte a szervezőknek egész éves munkájukat.

„Ha három szóval kellene leírnom Kolozsvárt, azok a következők lennének: tehetség, technológia és tolerancia. Fiataljaink itt szereznek tudást, melyet aztán itt is kamatoztatnak, a különböző technikai újításokkal mindennapjainkat tesszük élhetőbbé, s együtt éljük meg ezeket a napokat – a tolerancia jegyében” – mondta Emil Boc, majd hozzátette: ahhoz, hogy Kolozsvár példaértékű hellyé vált, a Kolozsvári Magyar Napok is hozzájárul, melynek megszervezéséhez gratulált a város polgármestere.Gergely Balázs megköszönte annak a 130 szervezőnek és 150 önkéntesnek a munkáját, mely nélkül nem jöhetett volna létre a 10. KMN, illetve kiemelt köszönetet mondott Magyarország kormányának, Kolozsvár Polgármesteri Hivatalának, valamint „az önzetlen, kolozsvári vállalkozói rétegnek, amiért lehetővé tették e színes program-kavalkád megszervezését”.

A szervezők a következő Kolozsvári Magyar Napok időpontját is bejelentették: 2020. augusztus 17-23. között szervezik meg a kulturális seregszemlét.








EZT OLVASTA MÁR?

X