Hétezer kilométer, napi 30-35 kilométeres gyaloglásokkal, tíz kilós hátizsákkal szeptembertől májusig, Erdélytől Indiáig. Ez az a kihívás, amelyet Pengő Zoltán felvállalt, és amelybe vasárnap bele is vágott. Az újságíró  Kőrösi Csoma Sándor útját szeretné végigjárni. Indulásakor ott voltunk a nagyenyedi kollégium előtt. Útinaplóját a következő hónapokban a Maszolon olvashatják.

A nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium elől indult el gyalog Indiába vasárnap reggel Pengő Zoltán, a Maszol munkatársa, aki már fél évvel ezelőtt bejelentette, hogy Kőrösi Csoma Sándor nagy útját szeretné ismét végig járni. A nagyhírű tudós ugyanis pontosan kétszáz évvel ezelőtt vágott neki annak a sorsfordító útnak, amely ősi skólájától Indiáig vezette, és amelynek az lett az eredménye, hogy az „erdélyi székely-magyar”, ahogy Kőrösi magát jellemezte, soha nem látta viszont szülőföldjét, hazájától távol, „idegenek és máslelkűek” között élte le életét, megalkotta az első tibeti-angol szótárat, és ezzel bevonult az egyetemes kultúrtörténetbe.  Azonban Csoma útja nem kilenc hónapig tartott, hanem szinte négy évbe tellett amíg megérkezett Zanglába, amely Pengő zoltán számára is végállomás. A kétszáz évvel ezelőtt elindult előd minden oszágban több hónapig időzött, megtanulta az ottani nyelveket, mire nekifogott híres szótárának, már 13 nyelven beszélt és írt. Elképesztő szám, a mai technikai eszközökkel is ritka ember képes ezt utánozni. Eredetileg  ősmagyar vonatkozások után szeretett volna kutatni Csoma Sándor, de a sors másként rendezte életét. A történelem iránti vonzódása viszont az alma materből származik, ahol Herepei Ádám tanár úr előadásait hallgatva döntötte el, hogy nekivág a nagy utazásnak. Kerek kétszáz évvel később egy kolozsvári fiatalember a Csoma történetét olvasva eldöntötte, hogy valamikor ő is megteszi az utat. A pillanat pedig –bár több évtizeden keresztül váratott magára – megérkezett.

2019. szeptember elsején, vasárnap reggel fél tíz előtt szokatlan mozgolódás volt a nagyenyedi kollégium épülete előtt. Az álmos kisvárosi hangulatban autók álltak meg, fényképészek sokasága lepte el az utcácskát, riporterek  kapták elő magnójukat. Pengő Zoltán pedig tűrte a fotózást, a kérdezősködést, az ünneplést. És aztán megjelentek az enyediek is: hallották a rádióban, olvasták az újságban, hogy milyen nagy vállalkozásba kezd a kolozsvári újságíró, és templomba menet megálltak szerencsét kívánni neki. Az enyedi Bethlen Gábor kollégium igazgatónője ragaszkodott ahhoz, hogy a vándor betérjen egy percre az iskola udvarára, ahol a Kőrösi emléktábla előtt fotózhattuk le a nap hősét.

A tömegből kivált egy székelyruhás asszony, Bagosi Tünde, aki elmondása szerint Budapestről érkezett kimondottan amiatt, hogy részt vegyen az induláson, és hozott egy székely zászlót, amelyet Pengő Zoltán betett a többi mellé. Tervei szerint ugyanis, amikor megérkezik Zanglába, ahol Kőrösi a legtöbbet munkálkodott, és amely a kilenc hónapos gyaloglás végcélja lesz,  Pengő kitűzi a magyar, a székely és a román zászlót, ezzel jelezve, hogy vállalása sikeresen véget ért. A találkozás kettejük között már a kollégium udvarán történt, ahova lelkesen bevonult mindenki. A pillanat emelkedettsége a  tenyérnyi zászlót hozó hölgyet annyira megihlette, hogy szinte könnyekben tört ki, amikor rábízta Pengő Zoltánra azt a szimbolikus értékkel bíró vászondarabot, amelyhez hasonló lehet, hogy Kőrösi Csoma Sándor tarisznyájában is ott lapult.

Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatónője elmondta, nagyon örül annak, hogy akadt valaki, aki a kétszáz éves évfordulót ilyen merészen ünnepli meg, lehetőséget adva, hogy nem csak egy szűk, iskolai vagy városi közösség, hanem egész Erdély, sőt az egyetemes magyarság ismét átérezhesse, hogy az ősi skóla egykori diákja milyen jelentős életművet hagyott hátra. A kollégiumban egyébként nemcsak emléktábla őrzi Kőrösi nevét, hanem külön termet is neveztek el róla, illetve kiemelt ereklyeként őriznek egy kődarabot, amely Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírjáról származik.

„Csak ide, Ázsiába!” 

Pengő Zoltánt az istentiszteletre összegyűlt enyedi református magyarság is megtapsolta. Bakó Irén nyugalmazott földrajztanárnő pedig a nagy vándor életútját feldolgozó Korda István regénnyel érkezett a hóna alatt, és abból olvasta fel az útrakelőnek azokat a mondatokat, amelyekkel a szerző az Enyedről induló Kőrösi Csomának az utolsó kollégiumi pillanatait örökítette meg. Ugyanakkor egy kis legandát is felelevenítettek az egybegyűltek, amely szerint, amikor Kőrösi kifele tartott a városból, akik látták, megkérdezték, hogy merre megy, mert nyilvánvaló volt, hogy hosszabb útra indul.

„Csak ide, Ázsiába!” – hangzott a válasz, mire az enyediek összenéztek, és megállapították, hogy nem hallottak ilyen nevű faluról a környéken. „ Hát jószerencsét, s érjen oda mihamarabb!” – búcsúztak tőle az atyafiak. Ha tudták volna, hogy egy ismeretlen világ meghódítását tűzte ki célul Kőrösi Csoma Sándor, és hogy ez a világ hány ezer kilométernyi távolságra van Erdélytől, akkor egészen biztosan értetlenül álltak volna a merész székely-magyar fiatalember előtt. Miért kell olyan messzire elmenni?

Pengő Zoltántól már nem kérdezte senki az egybegyűltek közül, hogy miért megy, hiszen a Kőrösi útját nem először járja végig vállalkozó szellemű magyar, és mindazoknak, akik elindultak a nagy úton, az volt a céljuk, hogy a Kőrösi Csoma-hagyatékra ráírányítsák a figyelmet.

Az újságíró is ezt a célt tűzte ki maga elé, ezért indított a Maszolon blogot, amelyen napról napra követhetik a friss történéseket. Nemcsak magyar bejegyzéseket fog írni, hanem románul és angolul is készülnek majd posztok az útja Facebook-oldalán, annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson a híre a gyaloglásnak, Kőrösi Csoma Sándornak, és az ő munkásságának. 

A számítások szerint körülbelül 16 nap múlva fogja elérni Pengő Zoltán a Dunát, ahol átlépi a román határt, majd még néhány hétig  veszélytelen vidékeken fog áthaladni. Az útja második fele már veszélyesebb, kevésbé biztonságos országokon keresztül vezet. Azt tervezi az újságíró, hogy nem feltétlenül gyalogosan fog átkelni – például – Afganisztánon. Persze, napról napra újabb és újabb helyzetekhez kell majd alkalmazkodnia a hétezer kilométeres út során, minderről mi utólag értesülhetünk, miután megírta a nap történéseit.

Az enyedi búcsú jelképesre sikeredett: a kollégium harangszava után megszólalt a vártemplom harangja is, és Pengő Zoltán a vasárnapi harangzúgásban tehette meg az első lépéseket a nagy úton. Zoli, kitartást, jó szerencsét kívánunk neked!