Limonádéárus kolozsvári gyermekeken olvadozik az internet


-A A+

Két kisiskolás korú gyermek árul limonádét egy kolozsvári negyedben: portékáikat néhány lejért cserébe adják, színes standjaikat pedig egy tömbház parkolójában állították fel – szúrtuk ki egy kolozsvári fiatal Facebook-bejegyzésében, amelyre az elmúlt napokban több mint 12 ezren reagáltak. A több száz hozzászólásból kiderült: az elmúlt napokban más gyermekek is indítottak hasonló „üzletet” Kolozsváron. 

A bejegyzés szerint az apróságok 1-2 lejért kínálnak egy pohár házi készítésű limonádét. Amikor a fotón szereplő gyerkőcöket megkérdezték, hogy mit kezdenek az összegyűlt pénzzel, frappánsan azt válaszolták, hogy újabb limonádét fognak készíteni. Egy szülő hozzászólásban azt írta: az ő gyermekei az állatmenhelyeken akarnak segíteni a megkeresett pénzükkel. 

Mint kiderült, a szülők is tudnak a dologról, és támogatják csemetéik figyelemfelkeltő és felettébb aranyos gesztusát. A kolozsvári fiatalok és felnőttek pedig lenyűgözve figyelik a kisiskolások tettét: a bejegyzés közzétevője szerint, „ilyen szülő- és gyermekgenerációval Romániában még lehet reménykedni”.

 

Többen is jelezték, hogy a gyermekek „megédesítik a hazaérkezők napját”, de akadnak olyanok is, akik azért aggódnak, hogy „a Facebook-bejegyzés következtében akár a helyi rendőrség is felkeresheti az engedély nélkül üzletelő gyermekeket”.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X