Fesztivállá alakul a sepsiszentgyörgyi kolbászparádé


-A A+

Kolbásztöltő csapatok jelentkezését várják a novemberi Székelyföldi Kolbászfesztiválra. Új néven jelentkezik a háromszéki kolbászparádé, amelyet november 16-án, szombaton, a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportcsarnokban szerveznek.

A fesztiválnak átnevezett gasztronómiai eseménnyel a székelyföldi turisztikai brandet akarják erősíteni, Hargita és Maros megyéből is várnak résztvevőket – emelte ki Grüman Róbert. Kovászna Megye Tanácsának alelnöke szerint a kolbászparádé a térség legrégebbi hagyományos gasztronómiai fesztiválja.

Az elmúlt 17 év tapasztalata azt mutatja, hogy a részt vevő csapatok mellett egyre többen látogatnak a rendezvényre, éppen ezért idén arra biztatják a baráti társaságokat, cégeket, családokat, hogy csapatként vegyenek részt a megmérettetésen, hogy érezzék a kolbászparádé sajátos hangulatát. Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Szövetségének elnöke szerint a kolbászfesztivál célja, hogy az otthon megélt hagyományokat átadják a fiataloknak, hogy legalább egyszer egy évben minden család készítsen otthon házikolbászt.

A szervező Asimcov vállalkozói szövetség felvállalja, hogy a középiskolákból, líceumokból és szakiskolákból tíz csapatnak biztosítanak helyet az idei a versenyre, mondta Vajda Lajos ügyvezető, aki kiemelte: a hagyományos székely recept alapján, a bors, fokhagyma és paprika hozzáadásával készült házikolbász elterjedését szorgalmazzák, de természetesen az innovatív ötletektől, más régiók sajátosságaitól sem zárkóznak el. 

Bagoly Miklós, az Asimcov elnöke emlékeztetett, hogy a magyarországi Csabai Kolbászfesztivál sikeréből jött az ötlet, amely alapján elindították a sepsiszentgyörgyi rendezvényt, amely a disznóvágás hagyományát helyezi előtérbe. „Az a legértékesebb számunkra, hogy a rendezvény által ezt generációkon át tudjuk éltetni”, mondta Bagoly Miklós, aki sikerként könyvelte el, hogy az évekkel ezelőtt a Csabai Kolbászfesztiválra benevezett paprika nélküli székely kolbászt ma már külön kategóriaként bírálja a magyarországi zsűri.

Az idei versenyre 4 fős csapatok jelentkezhetnek, önkormányzatok, civil szervezetek, cégek és magánszemélyek egyaránt, november 8-ig, az esemény Facebook-oldalán található jelentkezési lap kitöltésével vagy telefonon a 0371 381 054-es számon. Benevezési díj: 300 lej csapatonként, amely tartalmazza az asztalt, abroszt, műanyagtálat, 10 kg húst, kötényeket, szemetes zsákot, 15 méter belet, karszalagokat és 6 „szurkoló” tiszteletjegyét. A csapatoknak kell biztosítani egyéni ízlés szerint a fűszereket, asztali díszítést és húson kívül az egyéb hozzávalókat. A szervezők arra is felhívják a figyelmet, hogy tilos otthonról vinni házi eredetű húst vagy húskészítményt a dekorációhoz és a kolbászhoz. Az idei legjobb kolbásztöltő csapat részt vehet a jövő évi békéscsabai kolbászfesztiválon.







EZT OLVASTA MÁR?

X