Megvádolták Daniel Chiţoiu volt minisztert a halálos áldozattokkal járó baleset ügyében


-A A+

Megvádolták Daniel Chiţoiut a két halálos áldozattal járó, decemberben történt közúti baleset ügyében. A volt miniszter ellen gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt folytat eljárást az Argeş megyei törvényszéki ügyészség.

A hírt megerősítette az Agerpres hírügynökségnek az ügyészség sajtószóvivője, Cătălin Arsene. Daniel Chiţoiut beidézték csütörtökön kihallgatásra az ügyészségre. Távozásakor szűkszavúan nyilatkozott az újságíróknak, cáfolta, hogy a baleset bekövetkeztekor beszélt volna telefonon, és azt mondta, nem tárgyalt az áldozatok családjával.

A Piteşti és Râmnicu Vâlcea közötti 7-es országúton december 26-án történt balesetben két jármű volt érintett: az egyiket egy 82 éves, piteşti-i férfi, a másikat Daniel Chiţoiu volt miniszter, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) főtitkára vezette. Az ütközésben a 82 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a mellette utazó személy pedig súlyosan megsérült, majd később ő is meghalt.

Az Argeş megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Daniel Chiţoiu nem fogyasztott alkoholt a baleset előtt. A közvetlenül a baleset után készült felvételek szerint Daniel Chiţoiu saját lábán hagyta el a gépjárművet, később azonban hordágyon vitték el a Floreasca kórházba. A volt minisztert csütörtökön engedték ki a kórházból.








EZT OLVASTA MÁR?

X