Kormányfőhelyettes: a tanév megismétlése is lehetséges


-A A+

Három forgatókönyv jöhet szóba a tanévvel kapcsolatban - mondta el hétfőn az RFI-nek adott interjújában Raluca Turcan.

A kormányfőhelyettes szerint az első forgatókönyv értelmében a tanítás folytatódik, és a vizsgákat megtartják az eredetileg tervezett időpontban. Turcan azonban úgy véli, ennek viszonylag csekély az esélye, mert a jelek szerint az oktatás felfüggesztését meg kell majd hosszabbítani az eredetileg bejelentett határidőn túlra.

A második elképzelés az, hogy az iskolai év tovább tart majd és - ennek megfelelően - a vizsgákat is későbbi időpontban szervezik meg, a harmadik lehetőség pedig a tanév megismétlése.

Turcan kifejtette: a döntést „igen nehéz” meghozni, de mindenképpen figyelembe veszik majd az oktatási minisztérium elemzését is, amely azt vizsgálja, hogy mennyire hatékony a közszolgálati televízió közreműködésével elindított iskolatévé-program. „Az alapelv az, hogy semmilyen vizsgán nem lehet számon kérni olyan anyagot, amit nem adtak le” - szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X