Koronavírus Romániában: 143 új fertőzéses esetet jegyeztek 24 óra alatt


-A A+

Egy nap alatt 143-mal, 576-ra nőtt az igazolt koronavírus-fertőzések száma Romániában – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Központ. A halálos áldozatok száma négy. Jelenleg 15 beteget intenzív osztályon kezelnek, hétnek közülük az állapota súlyos.

A koronavírussal diagnosztizált személyek közül 73-an már meggyógyultak és kiengedték őket a kórházból. A 73 gyógyult személy közül 51-et temesvári, 17-et bukaresti, hármat craiovai, és egyet-egyet iaşi-i és konstancai kórházban kezeltek. A legutóbbi tájékoztatás óta 143 új koronavírusos esetet regisztráltak, a diagnosztizáltak 5 és 76 év közöttiek.

A négy elhunyt személy a koronavírus okozta COVID-19 betegségen kívül más betegségekben is szenvedett. Egyikük Bukarestben, a másik Craiován, a harmadik Iaşi-ban, a negyedik Suceaván hunyt el.

A GCS tájékoztatása szerint egyik fertőzött egy fogvatartott személy, akit a fővárosi rendőrségről március 11-én szállítottak a jilavai börtönkórházba, mert megbetegedett. A laboratóriumi vizsgálatok először negatív teszteredményt mutattak, de hétfőn már beigazolódott a fertőzés gyanúja. A GCS közleménye szerint az elítélt a bebörtönzése óta el volt különítve.

A belügyminisztérium 141 esetben indított büntetőeljárást, és 665 esetben szabott ki bírságot a karanténrendelkezések megsértése miatt. A szombaton kiadott katonai rendelet alapján 118 olyan embert helyeztek hatósági karanténba, akik nem tartották be az otthoni elkülönítésről szóló hatósági rendelkezést.

A GCS közölte azt is, hogy oszágos viszonylatban 11.223 koronavírustesztet végeztek el eddig, ezek közül 277-et magán egészségügyi intézményekben.  A közlemény szerint az elmúlt 24 órában a 112-es egységes segélyhívószámra 1073 hívás, a lakosság tájékoztatását szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra pedig 5134 hívás érkezett a koronavírussal kapcsolatban.

A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja - nyomatékosítják. A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a témáról.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X