Otthon maradásra szólította fel az időseket és további szigorításokat helyezett kilátásba Johannis
A koronavírus-járvány terjedése ellen a társadalmi kapcsolatok kiküszöbölése a legjobb védekezés – jelentette ki Klaus Johannis államfő, aki arra szólította fel a fertőzés veszélyének legjobban kitett 65 év feletti korosztály tagjait, hogy maradjanak otthon, és minél kevesebbet érintkezzenek ismerőseikkel. Az elnök az eddiginél szigorúbb óvintézkedéseket is kilátásba helyezett.
Az államfő hétfő kora délutáni televíziós üzenetében sajnálatát fejezte ki a koronavírus első romániai halálos áldozatai miatt, és együttérzéséről biztosította a gyászoló családokat. Ugyanakkor ismételten felhívta a figyelmet, hogy a járvány által súlyosan érintett országokban tapasztaltak, illetve a nálunk eddig elhunytak életkora alapján a betegség leginkább a 65 év felettiekre veszélyes, akiknek gyengébb az immunrendszere.
„Kedves nyugdíjasok! – szólt az idősekhez és szépkorúakhoz az elnök. – Ne tegyék ki magukat felesleges kockázatnak, ne veszélyeztessék a saját és környezetük egészségét. Kérem önöket, minél kevesebbet tartózkodjanak nyilvános helyeken, maradjanak inkább otthonukban. Az egymástól való távolságtartás vezethet ki bennünket ebből a súlyos válsághelyzetből.”
Klaus Johannis szerint a felelősségnek és a szolidaritásnak kell meghatároznia a következő napokat, de „távolról vigyázzunk a nagyszüleinkre”. Az államfő szerint nehéz heteknek nézünk elébe, „amelyekről nem hittük volna, hogy eljönnek”, és amelyek megpróbáltatásnak vetik alá az állami egészségügyi rendszert, de ugyanakkor mindenkit önmérsékletre kényszerítenek.
„Magunkat védve a környezetünkben élőket is óvjuk – fordultunk minden korosztályhoz az elnök. – Nem hagyunk magára senkit, de ha az utasításokat betartjuk, megelőzhetjük a járvány terjedését, és terhet veszünk el az orvosok válláról. Csak a legszükségesebb esetben menjünk ki lakásainkból, az otthon maradással segítünk azoknak, akiknek valóban szükségük van az ellátásra. Minden nap, amivel hozzájárulunk a vírus megfékezéséhez, közelebb kerülünk a normális élethez.”
Johannis elítélte azokat a politikusokat, helyi önkormányzati vezetőket, akik kampánycélokra próbálják meg felhasználni a járványt, illetve az ellene való védekezést. Mint mondta, „nem ez a bűnbakkeresés ideje”, hanem mindent eszközt és forrást meg kell ragadni az egészségügy finanszírozására és a járvány okozta gazdasági válságból való kilábalásra.
Az elnök beszédében emlékeztetett arra, hogy eddig fokozatosan vezettek be szigorításokat óvintézkedések gyanánt, de ha súlyosbodik a helyzet, nagyobb megszorításokat foganatosítanak. „Mint demokráciapárti embert, mélyen felháborít a szabadság bárminemű korlátozása, mert aki élt a kommunista rendszerben, átérzi annak a súlyosságát – mondta. – Éppen ezért nehéz ilyen intézkedéseket meghozni, de szükséges, hogy megóvjuk a romániai családokat. Mindenki értse meg, hogy nem állunk meg itt, és ha kell, szigorúbb rendelkezéseket hozunk a vírus megállítására, de közben ugyanolyan arányban nyújtunk segítséget a gyógyításban, a vállalkozói szférának pedig a nehéz helyzetből való kilábalásban.”
Johannis szerint „szerencsénk van az Európai Unió nagy családjához való tartozással”, mert véleménye szerint a tagállamok együtt kijutnak a válságból.
(Nyitókép: Klaus Johannis | Fotó: presidency.ro)
- 33256 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33258 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33259 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33260 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33261 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33261 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni