Ez már biztos: elmaradnak a nyolcadikosok és tizenkettedikesek próbavizsgái


-A A+

Idén nem tartják meg a próbavizsgákat, ezeket gyakorlótesztekkel helyettesítik - jelentette be hétfő késő este a Realitatea Plus televízió műsorában Monica Anisie tanügyminiszter.

A tárcavezető közlése szerint a nyolcadikos és tizenkettedikes tanulóknak szánt gyakorlóteszteket naponta mutatják be a román közszolgálati televízióban, pénteken pedig közzéteszik a javítási útmutatókat is. A tanulók ezek segítségével akár maguk is képesek lesznek kiértékelni dolgozataikat, de Anisie szerint hasznos lenne, hogyha ezeket tanáraikkal is átbeszélnék. A tesztek megoldásával a gyerekek folytatják a felkészülést a vizsgára - mondta a tanügyminiszter.

 

A miniszter szerint a tanulók 60 százalékának van lehetősége, hogy online rendszerben vegyen részt az oktatában. A tárcavezető kifejtette: amióta felfüggesztették a tanítást, nem vettek új leckéket, és a nem is osztályozták a tanulókat, csak az ismeretek rögzítésére került sor. A miniszter azt javasolta a tanároknak, hogy az április 3-a és 21-e közötti vakáció idején vegyenek ki szabadságot.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja







EZT OLVASTA MÁR?

X