Újraosztották a koronavírusos betegeket kezelő kórházakat


-A A+

Az egészségügyi minisztérium meghallotta a korábbi besorolással elégedetlenek hangját, és újraosztotta a koronavírusos betegek ellátását végző és az őket kisegítő kórházakat. Az erről szóló rendelet kedden jelent meg – immár módosítva – a Hivatalos Közlönyben, az első lista ugyanis nem aratott osztatlan sikert.  

Az új rendelet értelmében a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf sürgősségi kórházban látják el a háromszéki koronavírus-fertőzötteket, illetve a brassói kórház kisegítőjeként Sepsiszentgyörgyön végzik el a brassói koronavírus-fertőzöttek műtéteit is. Ezáltal kikerült a koronavírusos betegeket kezelő kórházak köréből a kézdivásárhelyi kórház, ahol nem örvendtek annak a korábbi rendelkezésnek, miszerint be kellett volna fogadniuk azokat a pácienseket, akik a társbetegségük kezelése érdekében szorulnak orvosi ellátásra.

Az április 7-ei Hivatalos Közlöny 13-16. oldalán található a részben módosított lista.

Együttműködnek Brassóval

A Maszol érdeklődésére András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház menedzsere elmondta: az új kórházi besorolá észszerűbb, mint a korábbi volt, bár az osztályok berendezkedését ismét újra kell szervezni. Elmondta: következik, hogy a sepsiszentgyörgyi és a brassói kórház protokollumot kössön, amelyben leszögezik az együttműködésük részleteit. Az elképzelés az, hogy Brassóból Sepsiszentgyörgyre küldenek műtétre minden koronavírus-fertőzött beteget, cserében a „tiszta”, vagyis a nem koronavírusos háromszéki betegeket Brassóban látják el. 

A nem COVID-19-cel fertőzött betegek ellátását részben a kézdivásárhelyi kórház is meg tudja oldani olyan esetekben, amelyekre kiterjed a kompetenciája, tette hozzá András Nagy Róbert. Rámutatott, hogy a sepsiszentgyörgyi szülészet-nőgyógyászat és újszülött osztály dolgozóinak fertőzöttsége miatt egy ideje a kézdivásárhelyi és brassói kórházak fele kell irányítsanak egyes betegeket.  

A kórházmenedzser hozzátette: hosszútávon is lehet hozadéka a sepsiszentgyörgyi és brassói kórházak együttműködésének, hiszen ebben az időszakban szorosabb kapcsolat alakulhat ki, és a szakmai együttműködéseket a későbbiekben a betegek érdekében tovább lehet folytatni, fejleszteni.

Előzmények

Mint arról beszámoltunk, az ország több kórházának dolgozói is elégedetlenek voltak az egészségügyi minisztérium korábbi rendeletével, amelyben megváltoztatta több kórház rendeltetését, és kijelölt 52 kórházat, ahol koronavírus-fertőzött betegeket kell ellátni, illetve mások kisegítő kórház státust kaptak. 

András Nagy Róbert korábban elmondta: több érv is amellett szól, hogy megyénként egy kórházba csoportosítsák az erőforrásokat és ott lássák el a koronavírus-fertőzötteket és a fertőzésgyanús személyeket, ne két kórházba osszák meg azt. Másrészt segítség, ha vannak kórházak, amelyek megmaradnak „tisztának”, hogy tudják odaküldeni a nem koronavírus-fertőzött vagy fertőzésgyanús személyeket, és ott biztonságos ellátásban részesüljenek. 

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház menedzsere a korábbi rendelettel kapcsolatban átiratot küldött az egészségügyi minisztériumnak, kérve, hogy változtassák meg a kórházi besorolást tartalmazó listát. Ezt most sikerült elérni, és a szaktárca újra rangsorolta a koronavírus-fertőzötteket kezelő egészségügyi intézményeket. 

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja

(Címlapi illusztráció forrása: Máthé Csaba








EZT OLVASTA MÁR?

X