Hatalmas tömeg verődött össze a kolozsvári repülőtér mellett


-A A+

FRISSÍTVE - Óriási tömeg verődött össze csütörtök délben a kolozsvári repülőtér előtti parkolóban. Az emberek Németországba készülnek idénymunkára, és a beígért charter-járatok indulására várakoznak.

A tömegről készült felvételeken látható, hogy a várakozók nem tartják be a szociális távolságot, sokaknak védőmaszkjuk sincs. A reptér igazgatója Digi24-nek elmondta, az emberek reggel érkeztek autóbuszokkal. A parkolóban szálltak le, azóta ott várakoznak. A parkolót pedig a megyei tanács felügyeli, nem a repülőtér – magyarázta az igazgató.

Az eset nyomán összeült a rendkívüli helyzetek kolozsvári bizottsága. A repülőtérről összesen 13 járat indul Németországba elszállítani a várakozó idénymunkásokat.

FRISSÍTÉS1: Mircea Abrudan Kolozs megyei prefektus a helyi sajtónak elmondta: az összegyűlt emberek utaztatását egy magán légitársaság szervezte, és ez a vállalat tehető felelőssé a kialakult helyzetért. A kormány megbízottja nem nevezte meg a társaságot, és arra sem adott magyarázatot, hogy miért nem küldtek eddig a helyszínre a hatóságok rendőröket és csendőröket.

A prefektus elmondta, a 13 charter-járat 13 óra és 21 óra között indul Németországba, a gépek egymás után szállnak fel. Az emberek szerinte fegyelmezetten, ellenőrzött körülmények között lépnek be a repülőtérre. "A gond a parkolóban van" - ismerte el Abrudan. Közölte, hogy hamarosan rendfenntartó erők érkeznek a helyszínre szétoszlatni a tömeget.

FRISSÍTÉS2: Bűnvádi eljárást fognak indítani a cég ellen, amely a helyzetért felelős, de jelenleg megpróbálják a lehetséges intézkedéseket meghozni a helyzet javítása érdekében – idézte Mircea Abrudan szavait az Agerpres hírügynökség. 

A nagyszebeni nemzetközi repülőtérről szintén elindult csütörtök délben egy repülőgép Düsseldorfba 150 román idénymunkással a fedélzetén, mondta el Alexandra Păcurar, az intézmény szóvivője, aki szerint a következő napokban további tíz járat indul idénymunkásokkal Németországba. 

A dpa szerint a gép már leszállt Düsseldorban. A hírügynökség értesülései szerint Németország több ezer idénymunkást vár Romániából, Bulgáriából és Lengyelországból a napokban, akik többek között a spárgaszedésben segédkeznek.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X