Újabb intézkedések: a maszk viselésére is kitérhet a következő katonai rendelet


-A A+

Kedden ismertetik a központi hatóságok a következő katonai rendeletet, amely többek között azt az ajánlást is tartalmazza majd, hogy a lakosság a szükségállapot megszüntetése után három hónappal is viseljen védőmaszkot – tudta meg hivatalos forrásokból a PRO TV.

Mint ismert, Klaus Johannis államfő hamarosan újabb 30 nappal, május 15-ig meghosszabbítja a szükségállapotot Romániában. Az új katonai rendelet a következő hónapra vonatkozó óvintézkedéseket tartalmazza majd.

A jogszabály várhatóan módosítja azt a napi időintervallumot, amely alatt a 65 év fölötti személyek elhagyhatják a lakhelyüket. Ez az időszak jelenleg 11 órától 13 óráig tart. A lehetséges módosításokról beszélt korábban Bogdan Despescu belügyi államtitkár is. Az is elképzelhető, hogy a 65 éven felettiek kijárásának korlátozása a szükségállapot megszünése után is érvényben marad.

Az új katonai rendelet tartalmazhatja majd a hatóságoknak azt az ajánlását, hogy a lakosság a szükségállapot megszüntetése után három hónappal is viseljen védőmaszkot nyilvános helyeken. Ludovic Orban kormányfő korábban kijelentette, nem tenné kötelezővé az arc letakarását, amíg az emberek nem jutnak hozzá méltányos áron biztonságos (nem rögtönzött) védőeszközhöz.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X