Nem ért egyet az ortodox húsvétra tett engedményekkel az elnök és az egészségügyi miniszter


-A A+

Klaus Johannis államfő és Nelu Tătaru egészségügyi miniszter nem ért egyet a belügyminisztérium és az ortodox pátriárkatus közötti megállapodással, hogy a hétvégi ortodox húsvéti ünnepek alkalmával „lazítsanak” a kijárási tilalom szigorán, és a hívek templomaiknál vehessék át a szentelményeket, illetve, hogy karhatalmi segédlettel juttassák el a szent lángot a családokhoz. Ludovic Orban miniszterelnök szerint, nem lesz baj, ha betartják az előírásokat.

Klaus Johannis kedden kora délután jelentette be, hogy 30 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezése érdekében kihirdetett szükségállapotot, mert a fertőzés veszélye továbbra is magas, és még nem jött el a szigorítások enyhítésének ideje a hatóságok részéről, illetve a lakosságnak is ugyanolyan fegyelemmel kell betartania azokat, mint eddig.

Délután azonban Marcel Vela belügyminiszter közölte: megállapodást kötöttek az ortodox egyházzal arról, hogy nagypénteken és nagyszombaton részlegesen feloldják a tilalmat az ortodox hívek számára. Az egyezmény értelmében a jeruzsálemi szent lángot az egyházközségek önkéntesei és a rendvédelmi szervek járőrei juttatják el a híveknek szombat este 20 órától. A híveknek a lakóhelyük előtt kell várniuk a szent lángot, az óvintézkedések betartásával. A kórházakhoz, a szociális központokhoz és a karanténközpontokhoz szintén a belügyi szervek képviselői juttatják el a szent lángot.

A szentelt vízzel és borral meghintett kenyérből, az úgynevezett pászkából pénteken és szombaton 7 és 17 óra között részesülhetnek az ortodox hívek – mondta a miniszter. Ezt a templomok előtt, erre kijelölt helyen osztják majd az egyházi alkalmazottak és önkéntesek, akiknek védőmaszkot kell viselniük. A híveknek a hozzájuk legközelebb eső templomhoz kell menniük a pászkáért, és ez esetben is ki kell tölteniük a lakhelyelhagyási nyilatkozatot, pontos úticéljuk megjelölésével. Az egyházi alkalmazottaknak és önkénteseknek fehér karszalagot kell viselniük a pászkaosztás alatt, amely a rendvédelmi szervek felügyeletével zajlik majd. A szervezők mellett utóbbiak gondoskodnak a társadalmi távolságtartásra vonatkozó és egyéb intézkedések betartásáról – mondta Vela.

Orban: nem lesz baj, ha betartják a szabályokat

Ludovic Orban miniszterelnök kedd este úgy nyilatkozott: ha tiszteletben tartják a belügyminisztérium és a román ortodox egyház közötti megállapodásban foglaltakat, nem áll fenn a koronavírus terjedésének kockázata.

A kormányfő a Realitatea Plus műsorában köszönetet mondott azoknak a külföldön élő román állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy nem jönnek haza húsvétra. „Bölcsen cselekedtek, megértették, hogy sokkal jobbat tesznek családtagjaiknak, barátaiknak azzal, ha nem jönnek haza húsvétra, és ezt nagyon köszönöm nekik. Örülök, hogy felhívásaink meghozták a várt eredményt” – idézte az Agerpres Orbant.

Az egészségügyi miniszter távolságtartást javasol

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: kikérték ugyan a véleményét az egyezmény megkötése előtt, de ő továbbra is az önkéntes elkülönülés, az emberek közötti távolságtartás, a családi körben való ünneplés fontosságának a hangsúlyozására intett.

„Még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy fellélegezzünk, jelenleg is nagyon bonyolult a járványtani vizsgálat, a kontaktszemélyek felkutatása, és félő, hogy a saját helyzetünket nehezítjük ezzel. Ha nem tartjuk be az óvintézkedéseket, elképzelhető, hogy helyi szintű gócpontok alakulnak ki, robbanásszerűen megnő a betegek és a fertőzésgyanús személyek száma, és egy ilyen hirtelen megterhelést nem bír el az egészségügyi ellátórendszer” – nyilatkozta a miniszter.

A tárcavezető arra kérte a híveket, hogy otthonukban töltsék a húsvétot. „Tudom, hogy ez a legfontosabb ünnep, mégis azt tanácsolom, hogy ne menjünk tömegbe, tartsuk be az előírt távolságot, legyen ez az ünnep más, mint eddig, hogy jövőre mindennél szebb lehessen” – fordult az ortodoxokhoz Nelu Tătaru.

Johannis visszavonásra szólíthatja fel a belügyminisztert

Klaus Johannis államfővel nem konzultáltak a belügyminisztérium és az ortodox egyház közti megállapodás megkötése előtt, ezért elképzelhető, hogy az elnök felszólítja Marcel Velát, vonja vissza az ortodox híveknek tett engedményeket – írja az Adevărul. A lap megjegyzi, hogy az egyház és a belügyi tárca közti megegyezés kampánytöltetű, ugyanis választási évben a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) azoknak a véleményformálóknak és választóknak a kedvében akart járni, akik a templomok teljes megnyitása és az egyházi szertartások hívek jelenlétében való megtartása mellett foglaltak állást.

Az Adevărul szerint Johannis – aki épp az otthon maradás, a szigorú óvintézkedések betartásának fontosságát hangsúlyozta – kora délutánra az elnöki hivatalba kérette Marcel Vela belügyminisztert és Ludovic Orban miniszterelnököt, a megbeszélésen született döntést pedig utána sajtónyilatkozataban ismerteti. Elképzelhető, hogy az engedmények visszavonását jelentik be.

Marcel Vela az Antena 3 híradójában cáfolta szerdán azt az állítást, hogy Klaus Johannist előzőleg nem tájékoztatták a döntésről. „Rendszeresek az egyeztetések az államfővel, és minden intézkedést az elnök és a kormányfő beleegyezésével hozunk meg" – mondta a belügyminiszter. 

Tiltakoznak a magyar szervezetek

Járványügyi szempontból kockázatos és felelőtlen döntésnek, a nyugati keresztény egyházakkal és híveikkel szemben diszkriminatívnak nevezte a belügyminisztérium és az ortodox egyház közötti megállapodást szerda reggeli közleményében az RMDSZ. „A belügyminiszter lenullázza mindazt, amit a szigorító intézkedéseknek köszönhetően közösen ért el a társadalom” – fogalmazta meg állásfoglalásában az érdekvédelmi szövetség, felszólítva a miniszterelnököt, hogy utasítsa a belügyminisztert az enyhítések visszavonására.

 

Közleményt adott ki a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt által alapított Erdélyi Magyar Szövetség is, amely szerint milliók egészségét kockáztatja az ortodox egyház és a belügyminisztérium. Az EMSZ szerint a múlt hétvégén, amikor a nyugati keresztény egyházak otthonaikban ünnepelték a húsvétot, katolikusok, reformátusok, unitáriusok és evangélikusok milliói, „egyházi vezetők és híveik tömegei értették meg, hogy a jelenlegi válságos helyzetben milyen kiemelt jelentőségük van a hatósági óvintézkedéseknek, melyek – helyesen – felülírták eddigi szokásainkat is”.

Az EMSZ szerint „az ortodox egyház és a belügyminisztérium külön megállapodása milliók egészségét kockáztatja”, a korábbi tapasztalatok alapján pedig „jogos lehet sokak arra vonatkozó félelme, hogy a megszentelt kenyér átvételére összesereglő tömeget nem fogják tudni kellő biztonsággal kezelni, ami pedig súlyos járványügyi kockázattal járhat”.

Az EMSZ is kifejti, hogy a kijárási korlátozások enyhítése alkotmányellenes és diszkriminatív a nem ortodox vallású román állampolgárokra nézve, s hogy „jelen intézkedéssel a román kormány egyértelműen kapitulált az ortodox egyház túlerejével szemben”, továbbá felteszi a kérdést, hogy „milyen ellenszolgáltatást lesz hajlandó megtenni a mostani engedményekért az ortodox egyház?” A közlemény aláírói szerint „könnyen elképzelhető, hogy a közelgő választások alkalmával az ortodox vallású szavazók politikailag irányított mozgósításával hálálják majd meg a mostani szívességet.”

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X