Enyhülés: hétfőtől bővül a 65 évnél idősebbek kijárási időkorlátja
A 65 év fölötti személyek reggel 7 és 11 óra között, illetve 19 és 22 óra között hagyhatják el lakhelyüket – jelentette be Klaus Johannis államfő hétfő kora délutáni televíziós beszédében, amelyen a koronavírus-járvány elleni óvintézkedések fokozatos enyhítéseit ismertette.
„Tekintettel arra, hogy egyre melegebb lesz az idő, és a megállapított intervallumot is túlságosan rövidnek tartották, mától (hétfőtől - szerk. megj) kezdve, ugyancsak katonai rendelettel, ez az intervallum megváltozik. Tehát a 65 évesnél idősebb embereknek napi két időszak áll rendelkezésre: reggelenként 7 és 11, és este 7 és 10 között hagyhatják el lakhelyüket, akár vásárolni, akár egy kis mozgásra a ház körül” – mondta Johannis.
Az idős személyek ezekben az időközökben is csak indokolt esetekben – bevásárlás, gyógyszervásárlás, orvosi kezelés, alapvető testmozgás – miatt hagyhatják el otthonaikat, és lakhelyelhagyási nyilatkozatot kell kitölteniük s magukkal vinniük.
Az államelnök hétfőn megbeszélést tartott a COVID-19-cel kapcsolatos intézkedésekről. A találkozón részt vett Ludovic Orban miniszterelnök, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, Marcel Vela belügyminiszter, Monica Anisie oktatási miniszter és Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelem vezetője.
(Nyitókép: Az idősek több időt tölthetnek kint | Fotó: Agerpres)
- 33301 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33303 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33303 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33304 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33306 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33306 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni