Koronavírus: elkészült a mobilkórház Marosvásárhelyen


-A A+

Befejezték Marosvásárhelyen a George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetemen sportcsarnokában az enyhe tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére alkalmas mobilkórház kialakítását.

A hírt a felsőoktatási intézmény rektora, Dr. Prof. Leonard Azamfirei jelentette be az egyetem honlapján. Ebben rámutat arra, hogy a munkálatokat rekordidő alatt fejezték be, tíz nap telt el az ötlet bejelentése és a kivitelezés között. Pozitívumként utalt arra is, hogy az ügy valamennyi érintettje, prefektustól a megyei önkormányzat elnökéig félretette a politikai ambícióit és a közösség elsődleges célját, az egészség védelmét tartotta a legfontosabbnak. 

 

„A marosvásárhelyi közösségének a közigazgatási döntéshozatali erővel bíró vektorjain keresztül sikerült megbirkóznia egy olyan társadalmi, emberi szükséglettel, amely a társadalom erőfeszítéseinek középpontjában áll. Az egészségügyi infrastruktúrát fejlesztettük nemcsak a város és a megye, hanem az ország egész lakossága érdekében” – fogalmazott Azamfirei.

A sportcsarnokban levő, 1 900 négyzetméteres mobilkórházban 42 kórtermet alakítottak ki, külön teremben végzik majd a páciensek szűrését, a járványügyi előírásoknak megfelelően pedig külön bejárat van az egészségügyi személyzetnek, külön a pácienseknek, és a gyógyszert, valamint az élelmiszert biztosító személyzetnek. Egyelőre a mobilkórház kialakításával készültek el, ahhoz, hogy az ideiglenes létesítmény fogadni tudja a betegeket, legkevesebb 3 hétre van még szükség. 

Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke kedd délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, a marosvásárhelyi Ghoerghe Marinescu utca 1. szám alatti kórházban, amelyet a koronavírus-fertőzöttek kezelésére alakítottak át, még sok az üres ágy, egyelőre nem merül fel annak a kockázata, hogy nincs, ahol kezelni a betegeket. Prof. Dr. Leonard Azamfirei, az orvosi egyetem rektora és a projekt ötletgazdája is kiemelte, hogy a moduláris kórházat csak abban az esetben kell használni, ha az elkövetkező időszakban tömeges megbetegedések lennének. 

A beruházás a köz- és magánszféra együttműködésével valósult meg. A megyei önkormányzat 1 millió lejjel támogatta a mobilkórház építését. A kórtermek kialakítását az orvosi egyetem vállalta, a marosvásárhelyi sürgősségi kórház ingyen biztosította a szükséges berendezéseket, utóbbi gondoskodik a szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzetről is, a megye valamennyi egészségügyi intézményének a hozzájárulásával.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Címlapfotó forrása: umfst.ro








EZT OLVASTA MÁR?

X