Bejelentette a miniszterelnök, hogy milyen korlátozásokon enyhítenek elsőként
Május 15. után első szakaszban azokon a korlátozásokon enyhítenek a hatóságok, amelyek esetében a legkisebb a járványtani kockázat – mondta csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök.
A kormányfő megismételte, hogy fokozatosan lazítanak majd a koronavírus-járvány terjedésének lassítása miatt elrendelt korlátozásokon. Az első enyhítések bevezetése után várnak 14-15 napot, hogy lássák, milyen hatással vannak ezek a vírus terjedésére, és csak ez után következhetnek az esetleges újabb lazítások.
Május 15-én jár le az eredetileg március 16-án elrendelt, majd április közepén újabb harminc napra meghosszabbított szükségállapot, ami során március 23-től éjszakai, 25-től pedig általános kijárási tilalmat (vagy inkább csak korlátozást) rendeltek el. „A tilalom feloldásával párhuzamosan a védelmi intézkedéseket is elő kell készíteni, vagyis, ha megnyitjuk az éttermeket, szabályokat kell felállítanunk, amelyekhez a tulajdonosoknak igazodniuk kell. Ugyanez lenne érvényes a bölcsődékre, óvodákra is" – válaszolt Orban, amikor azt kérdezték tőle, kinyitnak-e ebben az évben az óvodák, bölcsődék.
A miniszterelnök hozzátette: a kormány tudatában van annak, hogy sok szülő – főleg a gyermeküket egyedül nevelők – számára gondot jelent a gyermekek felügyeletének megoldása, mert sok esetben a munkáltató ragaszkodik ahhoz, hogy a szülő menjen dolgozni, ezért további lehetőségeken gondolkodnak az ilyen helyzetben levők támogatására.
Orban arról is beszélt, hogy május 15-től a településen belüli közlekedéssel kapcsolatos korlátozás – a kijárási tilalom – teljesen megszűnik, és a helyközi közlekedést érintő korlátozásokon is enyhítenek, a turisztikai célú utazásokat is lehetővé teszik.
- Arafat: ha súlyosbodik a járványügyi helyzet, elhalasztják a május 15-i enyhítéseket
Társadalom - Johannis: zárva maradnak az iskolák és az egyetemek a szükségállapotot követően is
Társadalom - Johannis: május 15. után szabadon járhatunk, de nyilvános helyeken kötelező lesz a védőmaszk viselése
Társadalom
- 33284 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33286 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33287 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33288 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33289 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33289 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni