Tarthatók-e esküvők május 15. után? A belügyminiszter válaszolt


-A A+

A szükségállapot és az azzal járó megszorító intézkedések részleges feloldása után, a koronavírus-járvány terjedésének mértékétől teszik függővé, hogy május 15. után milyen feltételekkel szervezhetők esküvői mulatságok – közölte Marcel Vela belügyminiszter csütörtök este a Facebook-oldalán.

A tárcavezető, ígéretéhez híven, heti egy alkalommal megválaszolja a közösségi oldalán feltett kérdéseket: ez szerdán lett volna esedékes, de elfoglaltsága miatt ezen a héten csütörtök kerített rá sort, ugyanakkor továbbra is bátorította a lakosságot, hogy tegyék fel nyugodta a járványhelyzettel kapcsolatos kérdéseiket.

Mivel a tavasz általában az esküvői szezon kezdetét is jelenti, és nagyon sok pár hónapokkal, sőt akár egy-két évvel korábban lefoglalta az éttermeket vagy rendezvénytermeket, illetve kitűzte a boldogító igen kimondásának a napját, ami pont erre az időszakra esik, nagyon sok kérdés vonatkozott arra, hogy a szükségállapotot követően, május 15. után megtarthatják-e a lakodalmakat.

 

Marcel Vela emlékeztetett: jelenleg is megtarthatók az esküvők – hozzá kell tenni, hogy néhány önkormányzat felfüggesztette a polgári házasságkötéseket a szükségállapot idejére –, ha betartják a gyülekezésre és a társadalmi távolságtartásra vonatkozó szabályokat, azaz maximum nyolc fő vehet részt az eseményen.

A belügyminiszter szerint a járvány elleni védekezésben érintett hatóságokkal és a járványügyi szakemberekkel közösen döntik majd el, hogyan vezetik be az enyhítéseket. Nagyon sok függ attól – hangsúlyozta –, hogy a következő két hétben mennyire viselkednek felelősségteljesen az emberek, betartják-e az előírásokat. Ha igen, és visszaszorul a járvány terjedése, akkor lehet szó a megszokott közösségi élethez való visszatéréshez – mondta.

 

„Tartsuk be a távolságot egymástól, viseljünk arcvédő maszkot és gumikesztyűt, figyeljünk a személyes higiéniára, és akkor reménykedhetünk. A választ nem én vagy a szakemberek adják meg, hanem mindnyájunktól függ” – fogalmazott Vela.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitokép: Illusztráció | Adobe stock-fotó)








EZT OLVASTA MÁR?

X