A gyulavarsándi és a petei határátkelő is használható a Romániába tartó személyforgalomban


-A A+

Vasárnap késő este óta a Szatmár megyei Pete és a Csengersima közötti határátkelő is igénybe vehető a Romániába tartó személyforgalomban – közölte honlapján hétfőn a román határrendészet.

A közlemény szerint a magyar hatóságokkal folytatott egyeztetések nyomán nyitották meg a határátkelőt a személygépkocsi-, illetve gyalogosforgalom számára, hogy így próbálják tehermentesíteni a magyarországi humanitárius folyosó romániai végén lévő nagylaki országúti és a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőt.

A zsúfoltság miatt a korábban csak a teherforgalom által használt autópálya-határátkelőhelyet, valamint az Bors–Ártánd határátkelőhelyet is megnyitottá, vasárnap estétől pedig a határ felé tartók egy részét a petei, illetve a Gyula–Gyulavarsánd határátkelőhelyek felé irányították.

Amint a román határrendészet illetékes, máramarosszigeti igazgatóságának a szóvivője az MTI tudósítójának elmondta, a magyar hatóságok irányítják a Magyarországon átutazók egy részét a csengersimai átkelőhöz, amelyet a járvány kezdete óta csak a teherszállítók és a határon át ingázók használhattak. A szóvivő azt is elmondta, hogy a határátkelőhely csak Románia felé vehető igénybe, a Magyarország fele utazóknak továbbra is a Bors–Ártánd vagy a nagylaki határátkelőhelyek valamelyikén kell átlépniük a határt.

A román határrendészet hétfői közleménye szerint az utóbbi 24 órában közel 38 500 személy lépte át Románia határát, ebből 27 700-an a román–magyar határt, közülük 16 900 érkeztek az országba. A közegészségügyi igazgatóság 7000 személy esetében rendelt el hatósági karantént, vagy otthoni elszigetelést.

A határrendészet felhívja a figyelmet arra, hogy az ellenőrzés hosszabb időt vesz igénybe, mivel a személyazonossági dokumentumok kontrollja mellett az egészségügyi állapotra vonatkozó, saját felelősségre aláírt dokumentumot is ki kell tölteni, és járványtani szűrés is zajlik.

A nemzetközi forgalom számára nyitott határállomások helyzetével kapcsolatos információk a Traffic Online alkalmazáson keresztül állnak rendelkezésre.








EZT OLVASTA MÁR?

X