Egészségügyi miniszter: nagyon sok fertőzött járkál az utcákon


-A A+

Részben a kórházakból és a karanténból kiengedett fertőzésgyanús személyek nagy számával magyarázza az egészségügyi miniszter azt, hogy szerdán rekordot döntött az új megbetegedések száma az országban.

Nelu Tătaru a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozott a járvány megállíthatatlannak tűnő terjedéséről. Emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság megszüntette a jogalapját a fertőzésgyanús személyek kórházi, otthoni és hatósági elkülönítésének, és ezzel egy nagyon fontos eszköztől fosztotta meg a hatóságokat.

A miniszter adatai szerint csak elmúlt 24 órában 622 fertőzésgyanús beteg hagyta el a kórházakat. Az alkotmánybírósági döntés hatályba lépésének napján, július 3-án még 30 ezren tartózkodtak otthoni elkülönítésben, ma már egyetlen egy személy sem. Hatósági karanténban akkor még 3500-an voltak, ma már csak 1200-an sorolta Nelu Tătaru.

„Az elkülönítésből kikerült személyek között sok a fertőzött. Most már csak a súlyos tüneteket mutató betegeket tudjuk kórházakban tartani, a tünetmentesek vagy az enyhe szimptómákat mutató betegek szabadon járkálhatnak. Ez is az oka annak, hogy a járvány jelenleg az egész országban a közösségi fertőzés fázisában van” – magyarázta a tárcavezető.

Mint ismert, a kormány beterjesztett már a parlamentbe a járványhelyzetben vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről szóló törvénytervezetet, amelynek hatályba lépésével ismét lesz jogalapja a karanténkötelezettségnek és a kórházi beutalásoknak. A jogszabályról várhatón csütörtökön szavaz a képviselőház, és jövő hét elején a szenátus.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X