Ismét Sepsiszentgyörgyön ünnepelnek a román nacionalisták


-A A+

Minden alkalmat megragad a brassói Calea Neamului (Nemzet Útja) nevű román nacionalista szervezet, hogy ünneplésre hivatkozva Sepsiszentgyörgyön demonstráljon. Ezúttal július 29-re, szerdára toborozza híveit a háromszéki megyeszékhelyre, ahol a Mihai Viteazul szobor előtti téren a román himnusz napját ünneplik.

Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului egyesület elnöke Facebook-bejegyzésében így fogalmaz: „Gyertek testvérek Sepsiszentgyörgyre, a ország szívébe, énekeljük együtt a nemzeti himnuszt, ott ahol nehezebb”.

 

A megmozdulás programja szerint a román himnusz eléneklése mellett verseket szavalnak, román hazafias dalokat énekelnek és beszédek is elhangzanak. A társszervező NOI csoport pedig „óriási meglepetéssel” készül. Sepsiszentgyörgyön egyébként a katonai alakulatok katonai és egyházi ceremóniával ünneplik szerdán a román himnusz napját.

A Calea Neamului egyesület legutóbb június 4-én Sepsiszentgyörgyön „verses-zenés kulturális rendezvényt” keretében ünnepelte meg Trianont. Az akkori megmozduláshoz kevés helybéli román lakos csatlakozott, a résztvevők más megyékből érkeztek. A Mihai Tîrnoveanu által képviselt román nacionalista szervezet korábban több vitatott megítélésű, magyarellenes akciót is szervezett: az úzvölgyi katonatemetőben szervezett ünnepséget, tavaly megemlékeztek Budapest elfoglalásáról a Román Hősök Napján.

Tavalyelőtt hívei cirkuszt rendeztek a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu román színházi társulat egyesülés témájú, december elsején bemutatott előadás miatt, mert nem tetszett nekik a darab.








EZT OLVASTA MÁR?

X