Rekreációs központ és bentlakás épül a Bihar megyei Margittán


-A A+

Két, összesen 46,4 millió lej értékű támogatási szerződést is aláírtak a Bihar megyei Margitta és a Regionális Fejlesztési Alap képviselői augusztus végén.

A margittai strand mellett egy, a helybeli turizmust is segítő rekreációs központ épül, tudtuk meg Demián Zsolt polgármesteri tanácsadótól, aki elmondta: a helyi kórház udvarán létesített fizioterápiás központba is nagyon sokan érkeznek, ezért ezt a szolgáltatást bővítik a városban.

Az Octavian Goga Főgimnáziumhoz bentlakást építenek, illetve az egykori általános iskola ma Goga II néven közismert, Independenței utcai épületét újítják fel, tudtuk meg a polgármesteri tanácsadótól, aki azt is elmondta: az új bentlakást nemcsak a Goga diákjai használhatják majd.

Kezelés és kikapcsolódás

A Multifunkcionális Rekreációs Központ építésére még 2018-ban pályáztak a Regionális Operatív Programhoz, ez Bihar megye északi részének legnagyobb ilyen jellegű létesítménye lesz, áll a hivatal közleményében, mely Pocsaly Zoltán polgármestert is idézi, aki elmondta, hogy a 23,2 millió lejes beruházásra 22,7 millió lejes vissza nem térítendő támogatást kapnak, a margittai önkormányzat önrése 459,2 lej. A támogatási szerződést augusztus 26-án írták alá, jelenleg a műszaki terv és a kivitelezés közbeszerzési szerződését készítik elő, a projekt kivitelezési határideje 33 hónap.

A rekreációs központot háromszintesre tervezik, az 350 embert tud majd kiszolgálni. A belső medencék mellett spa-részleget is terveznek, emellett fitneszre is lesz lehetőség. A központ mellett lesz egy parkoló, ami 50 autónak és 16 biciklinek ad majd helyet, illetve egy bő százméteres bekötőutat is megépítenek a központ és a I. C. Brătianu utca között.

Bentlakásra is szükség van

Az Octavian Goga Multifunkcionális Nevelési Központ elnevezésű projekt támogatási szerződését augusztus 27-én írták alá. Ennek szintén 23,2 millió lej az összértéke, ebből szintén 22,7 millió lej vissza nem térítendő támogatás. A projektről Ioan Lazăr alpolgármester elmondta, hogy az iskolába nemcsak margittai, hanem a környező településeken élő diákok is tanulnak, ezért tartották szükségesnek a bentlakás építését, amelyben étkező és tanulótermek is lesznek majd.

A főgimnáziumhoz tartozó volt általános iskola épületének külső-belső felújítása szükségessé vált, tudtuk meg Demián Zsolttól, ezt is sikerült a projektbe belefoglalni. Ennek szintén a közbeszerzési eljárását készítik elő, a kivitelezés határideje 2023. március 31.








EZT OLVASTA MÁR?

X