Koronavírus Romániában: áthelyezésük ellen tiltakoznak a krónikus betegek


-A A+

A kormányfőnek és az egészségügyi miniszternek címzett nyílt levélben tiltakozott a krónikus betegek országos egyesülete szerdán, amiért a kormány a kezelésükre szakosodott legjobban felszerelt Colentina-kórházat is fel akarja „szabadítani" a koronavírus-fertőzöttek számára.

A nyílt levél szerzői szerint az alkotmány minden állampolgár – nem csak a fertőző betegségekben szenvedők – számára garantálja a jogot az egészségügyi ellátáshoz, és azt kérik, ne fosszák meg a krónikus betegeket ettől, a bántalmaik kezelésére alkalmatlan intézményekbe kényszerítve őket.

A szaktárca átszervezéssel, kórházi részlegek kiürítésével próbálja növelni a koronavírusos betegek befogadására alkalmas kórházi kapacitást, miután az utóbbi hónapban három-négyszeresére ugrott a fertőzés terjedésének üteme és csaknem kétszeresére emelkedett az intenzív osztályon ápolt súlyos esetek száma.

Országszerte a Covid-kórházak intenzív osztályain rendelkezésre álló helyek háromnegyede betelt. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint a mobil kórházak áttelepítésével és egyes bukaresti részlegek felszerelésének javításával a jelenlegi 1050 beteg ellátására alkalmas intenzív terápiás kapacitást további mintegy százzal tudják növelni.

Mivel nemcsak a felszerelés, hanem a szakemberek hiánya is komoly gondot jelent, ennek áthidalása érdekében a miniszter azt ígérte: „megoldást fognak találni" arra, hogy az intenzív terápiára szakosodott mintegy kétszáz rezidens orvost alkalmazni lehessen a Covid-részlegeken.

Szerdán meghaladta a 47 ezret a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma. Közülük több mint tízezren vannak kórházban, 766-an intenzív osztályon. Újabb 4848 fertőzést jelentettek, ami új rekord, és másfélszerese az utóbbi két hét átlagának. Az utóbbi 24 órában további 69 koronavírusos beteg halt meg, így meghaladta a hatezret a járvány romániai áldozatainak száma.








EZT OLVASTA MÁR?

X