Közel ötven Bihar megyei településen a vörös forgatókönyv érvényes


-A A+

A hétfő délutáni jelentés szerint Bihar megyében összesen 47 településen haladta meg a 3 ezreléket a koronavírus-fertőzöttek száma ezer lakosra számítva. Az első három legveszélyeztetettebb település Biharszentandrás 8,66 ezrelékes, Nagyürögd 8,15 ezrelékes, Nagyvárad pedig 7,73 ezrelékes fertőzöttségi rátával.

A vörös jelzésű települések Bihar megyében a fertőzöttségi ráta szerinti sorrendben: Biharszentandrás, Nagyürögd, Nagyvárad, Kerpenyéd, Nagyszalonta, Értarcsa, Harangmező, Vársonkolyos, Belényes, Magyarcséke, Hegyközpályi, Felsőmezős, Élesd, Bors, Fugyivásárhely, Tasnádbajom, Érábrány, Madarász, Vedresábrány, Alsótóthfalu, Rév, Rény, Mezőszakadát, Tataros, Vaskohsziklás, Oláhszentmiklós, Tenke, Vizesgyán, Bihar, Belényespoklos, Esküllő, Csarnóháza, Cséffa, Körösgyéres, Biharlonka, Bontesd, Vasaskőfalva, Alsólugas, Tisztásfalva, Olcsa, Papfalva, Bondoraszó, Magyarremete, Belényesirtás, Érmihályfalva és Kisősi.

Azokon a településeken, ahol a vörös forgatókönyv érvényesül, nem nyithatnak ki az éttermek és a kávézók belső terei, de a teraszokon kiszolgálhatnak és megengedett az étel házhozszállítása, tilos a játéktermek kinyitása, a mozik működtetése, valamint előadások és koncertek szervezése.

A megyei vészhelyzeti bizottság legfrissebb listáján 37 olyan település szerepel, amelyek esetében a fertőzöttségi ráta nem érte el ugyan a 3 ezreléket, meghaladta az 1,5-öt, ezek kerülnek a sárga besorolású figyelmeztetés alá.

Bihar megyében ezek a következők: Várasfenes, Érbogyoszló, Margitta, Vaskoh, Tulka, Feketebátor, Illye, Érsemjén, Nagybáród, Szombatság, Székelyhíd, Szalárd, Vércsorog, Barátka, Berettyószéplak, Diófás, Belényesújlak, Paptamási, Mezőtelegd, Miklóirtás, Szászfalva, Vámosláz, Biharkaba, Kiskopács, Felsőderna, Keményfok, Tenkehosszúaszó, Drágcséke, Értkörtvélyes, Köröskisjenő, Gyapju, Biharfélegyháza, Szentjobb, Dragánfalva, Hagymádfalva és Bályok.

A sárga besorolású településeken az éttermek, kávézók kinyithatnak, de maximum 30 százalékos kapacitással működhetnek és csakis 6 és 22 óra között, kinyithatnak a mozik, a színházak, a játéktermek, de ugyancsak legtöbb 30 százalékos kapacitással. Ugyanakkor tilosak a szabadtéri rendezvények.

A Bihar megyei vészhelyzeti bizottság ugyanakkor emlékeztet közleményében, hogy 9-étől kezdve az egész országban kötelező (az 5 éven felülieknek) a szájat és orrot eltakaró maszk viselete minden nyílt vagy zárt nyilvános helyen, függetlenül attól, hogy az illető település éppen milyen besorolású.

(Címlapkép: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X