FRISSÍTVE - Tűz ütött ki a Piatra Neamț-i kórház intenzív osztályán, egyre több a halott


-A A+

TÍz beteg életét vesztette szombat este, heten – köztük az ügyeletes orvos – válságos állapotba kerültek miután tűz ütött ki a Piatra Neamț-i Megyei Kórház intenzív osztályán. A két kórteremben Covid-19-betegeket kezeltek, az elhunyt páciensek lélegeztetőgépen voltak. A tüzet rövidzárlat okozhatta. Az egészségügyi miniszter a helyszínre sietett, az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vizsgálódik. Cikkünk folyamatosan frissül.

10:51

A tragédia napján, szombaton költöztették le a Piatra Neamţ-i (karáncsonkői) Megyei Kórház intenzív osztályát a harmadik emeletéről a másodikra, ahol a végzetes tűz keletkezett – jelentette ki George Lazăr, a moldvai megye prefektusa a Digi24 hírtelevíziónak. A kormánymegbízott szerint az áthelyezésről nem értesítették sem a prefektúrát, sem a megyei közegészségügyi igazgatóságot (DSP), és előzetes terv sem készült róla, így nem is tudja, hogy mi indokolta. (G4Media)

10:11
Nyolc ágy teljesen elégett a kórháztűzben

Az intenzív osztály nyolc ágya teljesen elégett Piatra Neamţon a szombat esti kórháztűzben, a szomszédos kórteremben lévő másik nyolc ágy használható állapotban maradt – közölte vasárnap Leţcani-ban Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. A tárcavezető szerint a kórház egy másik szintjén új intenzív osztályt rendeznek be. Az egészségügyi miniszter szerint a könnyű és közepes eseteket továbbra is a Piatra Neamţ-i kórházban ápolják. (Agerpres)

09:18
67 év fölötti betegek haltak meg

Hét férfi és három nő vesztette életét a Piatra Neamţ-i megyei kórház intenzív osztályán szombat este kiütött tűzben; az áldozatok 67 és 86 év közöttiek voltak, derül ki a kórház vezetőségének vasárnapi közleményéből. A leégett kórterem melletti kórteremben fekvő további hat pácienst vasárnapra éjszaka folyamán átszállították a Leţcani-i moduláris kórházba.

A kórház vezetősége ugyanakkor rámutat, hogy egy új intenzív terápiás kórtermet fognak megnyitni az épületben, és jelezték a Neamţ megyei vészhelyzeti bizottságnak, hogy milyen anyagokra és eszközökre van sürgősen szükség a kritikus állapotban levő páciensek ellátásához. (Agerpres)

08:59
Így reagált a miniszterelnök

Ludovic Orban miniszterelnök részvétét fejezte ki a gyászoló családoknak. "Megdöbbentett ennek a tragédiának a híre, amely Piatra Neamţban történt. Részvétemet fejezem ki a gyászoló családoknak. Tiszteletemet fejezem ki a hős orvos iránt, aki rendkívüli bátorsággal és áldozatkészséggel próbálta menteni a betegeket, amikor a tűz kitört” - mondta vasárnap reggel a kormányfő. Hozzátette: amint hírét vette az eseménynek, haladéktalanul felvette a kapcsolatot a helyzet kezelésében részt vevő intézményvezetőkkel, hogy tájékozódjon a meghozott intézkedésekről. (Agerpres)

01:03
Megszólalt a Colectiv-áldozatok egyik áldozatának apja

Nyilatkozott a bukaresti Colectiv Clubban történt tűzvész egyik áldozatának apja, aki a politikusoknak üzent.  „Eltelt öt év, és a történet megismétlődik. Miért? A válasz egyszerű: azért, mert mindenki azt hiszi, hogy a Colectivben történt tűzeset egy balszerencsés véletlen volt. Nem, uraim, a Colectivban történteket a nemtörődömség, a korrupció, a felelősség elhárítása, a megelőzés hiánya, a tolvajlás és az aljasságotok eredményezte. Nem változtattatok semmit, és lám, a tűz ismét lecsapott, és áldozatokat szedett” – mondta Eugen Iancu. (G4media)

00:45
Egy év alatt nyolc menedzser váltotta egymást kórház élén

Közben a román sajtó arról cikkezik, hogy az elmúlt egy évben összesen nyolc menedzser váltotta egymást a megyei önkormányzatnak alárendelt Piatra Neamț-i Megyei Kórház élén. Az intézmény jelenlegi vezetője Roman volt polgármestere, Lucian Micu, aki egy összeférhetetlenség miatt nem indulhatott a Szociádeldemokrata Párt (PSD) színeiben az idei helyhatósági választásokon. (G4media)

00:30
Belgiumba szállítják az ügyeletes orvost

Egy belgiumi katonai kórházba szállítják az égési sérüléseket szenvedett ügyeletes orvost, Ion Denciut – közölte szombaton késő este az egészségügyi miniszter. Nelu Tătaru elmondta azt is, hogy a betegek mentése közben megégett egészégyügyi szakember csoporttása volt az egyetemen. (G4media)

00:20
Áder János részvéttáviratot küldött

Részvéttáviratot küldött a magyar köztársasági elnök a román államfőnek. "Engedje meg, hogy Magyarország népe nevében ezúton fejezzem ki mindannyiunk őszinte részvétét a tragikus tűzesetben elhunytak családtagjainak és hozzátartozóinak. Szívből átérezzük fájdalmukat, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk" - írta Áder János Klaus Iohannisnak. (MTI)

00:10

A hírtelevíziók értesülése szerint az automata berendezések egyike kapott lángra az intenzív osztályon, ez okozta a tüzet. A lángok a dúsított oxigénes környezetben pillanatok alatt továbbterjedtek, így a tűzeset nagyon gyors lefolyású volt. A helyszínre érkező tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését a kórház többi részére. 

00:02
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vizsgálódnak

In rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárás indult a Piatra Neamţ-i megyei kórház intenzív osztályán történt tűzeset ügyében. Eredetileg a Neamţ megyei törvényszéki ügyészség indította az eljárást, majd átvette a nyomozást a főügyészség, amely gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vizsgálódik. (Ager)

23:45
Mentőrepülőgép indult Iaşi-ba

Mentőrepülőgépet küld a védelmi minisztérium vasárnapra virradóan Iaşi-ba. A tárca közlése szeint a C-27J Spartan gép az otopeni-i bázisról száll fel. (Agerpres)

23:35
Megszólalt az államfő
 

Klaus Iohannis államfő részvétét fejezte ki szombaton a gyászoló családoknak. "A Piatra Neamţ-i megyei kórházban történt tragédia az egész országot megrázta. Mélységesen elszomorít az intenzív osztályon lévő betegek halála, és részvétemet fejezem ki a gyászoló családoknak. Gyors felépülést kívánok a nagyon súlyos állapotban lévő áldozatoknak! Együtt érzek mindazokkal, akiket érint ez a szörnyű baleset"- írta szombat esti Facebook-bejegyzésében. 

Tragedia care a avut loc la Spitalul Județean Piatra Neamț a îndoliat întreaga țară. Sunt profund îndurerat de decesul...

Közzétette: Klaus Iohannis – 2020. november 14., szombat


Az elnöki hivatal szerint Klaus Iohannis államfő beszélt Ludovic Orban miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, és Raed Arafattal, a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetőjével, és további gyors tájékoztatást kért az esetről. (Agerpres)

23:30
A nemzetközi sajtó is beszámolt a tragédiáról

A Piatra Neamţ-i Megyei Kórházban történt tragédia híre bekerült a nemzetközi sajtóba: a BBC, az Euronews, a Sky News és az ABC News is beszámolt róla.

23:15
Pontosít a kórház: 10 halálos áldozat van

Pontosított szombat késő este a Piatra Neamţ-i kórház: nem 12, hanem 10 halálos áldozata van a tűzesetnek. Közülük nyolcan már a kórteremben életüket vesztették, ketten belehaltak a sérüléseikbe a sürgősségi osztályon, még mielőtt Iași-ba szállították volna őket. Közölték azt is, hogy az ügyeletes orvoson kívül égési sérüléseket szenvedett egy másik orvos, illetve két asszisztenső is, utóbbiak állapota azonban nem súlyos. (G4media)

23:06
A tűzvészt túlélő betegeket Iași-ba szállítják

Az intenzív osztályon pusztító tűzvészt hat beteg élte túl, őket a Iași Megyei Kórházba szállítják. Az intézmény menedzsere, Carmen Dorobăț a Digi24-nek elmondta, hogy két páciens lélegeztetőgépen van. A menedzser közlése szerint a COVID-betegek számára biztosítottat helyet, otthonról is behívtak orvosokat a fogadásukra. Olyan szakemberek is készenlétbe állnak, akik az égési sérüléseiket is kezelni tudják. (Digi24)












EZT OLVASTA MÁR?

X