Légy önkéntes, tápláld a lelkedet! – műhelymunkát tartottak kézdivásárhelyi fiataloknak


-A A+

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület november 4.  és december 4-e között a Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság finanszírozásával szervezte meg a Légy önkéntes, tápláld a lelkedet! címet viselő projektjét.

A projekt első lépéseként november elején a csernátoni Kovács Panzióban tizenhét, 16 és 35 év közötti fiatal műhelymunkán vehetett részt. A háromnapos csoportmunka során átfogó kampányt dolgoztak ki az önkéntesség népszerűsítésére és ennek apropóján tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót az kézdivásárhelyi egyesület székhelyén.

A Zöld Nap Egyesület és az ifjúsági és sportigazgatóság 2009 nyara óta szervez különböző eseményeket Kézdiszéken. Az egyesület megalakulása óta nagy hangsúlyt fektettek az önkéntesek toborzására, motiválására. 2011 óta nemcsak háromszéki önkéntesekkel dolgoznak nap mint nap, hanem – az Európai Önkéntes Szolgálat, valamint az Európai Szolidaritási Testület finanszírozásával – több mint 30 külföldi fiatalt is sikerült bevonniuk programjaikba.

„Az első események megszervezésében négy-öt önkéntesre számíthattunk, ma már 43 aktív önkéntes segíti a tevékenységeinket. A Csernátonban megszervezett műhelymunkák három napon át zajlottak, amelyek során konkrét terveket dolgoztunk ki és előkészítettük a kiadvány vázlatát, valamint kigondoltuk azt, hogy miként lehetne hatékonyan elérni a célközönségünket. A kampány lebonyolításának elsősorban oktatási intézményekben kellett volna történnie a kellő szabályok betartásával, viszont a jelenlegi helyzet ezt nem engedi meg, ezért az online térben vagyunk kénytelenek átvonulni” – hangsúlyozta Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke.

Az egyesület tagjai állítják, hogy minden civil szervezetnek szüksége van önkéntes csapatra, akik segítik munkájukat. A több évtizedes tapasztalatuk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a helyi civil szervezeteknek gyakran nehézséget okoz az önkéntesek toborzása, másrészről pedig az önkéntesek sem jutnak kellő információkhoz, hogy hol és milyen területen lehetne önkénteskedni. A közösségi akciókban való részvétel előnyökkel jár a fiatal életében. Olyan készségeket fejleszthet az önkéntes, amelyek elengedhetetlenek a hasznos, hatékony jövő kialakításában.

„Már fiatal kortól, ha önkénteskedni kezdünk, megérezhetjük a közösség összefogó erejét, olyan csapat részeseivé válhatunk, amelynek tagjai hasonlóképpen gondolkodnak, mint mi, és nem utolsó sorban a szolidaritás, az elfogadás, valamint a diverzitás is kellő fontosságot kap az életünkben” – mondta Derzsi Katalin projektmenedzser.

November folyamán egy kisebb átfogó kampányt dolgoznak ki az önkéntesség népszerűsítése érdekében, amelynek keretében rövid filmet készítenek, valamint egy többnyelvű színes kiadvány is készül, amely online és nyomtatott formában is elérhető lesz. A kiadvány többek között tartalmazza az önkéntesség pontos meghatározását, lehetőségeket helyi, regionális, valamint nemzetközi szinten is. Ugyanakkor bemutat néhány helyi szervezetet és ezek elérhetőségeit, ajánlatait. A projekt a Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság társfinanszírozásával jöhetett létre.

(Címlapkép: Zöld Nap Egyesület)








EZT OLVASTA MÁR?

X