Tar Gyöngyi a Maszol #Fórumon: Romániában nem lesz kötelező a koronavírus elleni oltás
2020. november 26., csütörtök, 11:09 | Maszol
Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője volt a csütörtöki #Fórum műsorunk vendége. A Facebook-oldalunkon közvetített élő adáshoz érkezett olvasói kérdéseket is feltettük a szakembernek. Összefogaltuk a legfontosabb kijelentéseket.
Hargita megyei helyzetkép
- Javul a helyzet, mai legfrissebb adatok szerint 1,6 körül van a kéthetes fertőzési ráta, ezzel az utolsók között vagyunk az országban, ami jó hír.
- A kórházak nagyon zsúfoltak, most isszuk meg a levét a több hetes emelkedésnek Erdély-, de Románia-szerte is. Van olyan, ahol a sürgősségi osztályon is intenzív terápiás, koronavírusos betegeket ápolnak, ez terheli az egészségügyet. Itt is lassan felmerül, hogy kit tesznek lélegeztetőgépre, kit nem, nem szeretnénk idekerülni.
Milyen oltást kap Románia és mikor?
- Tíznél több olyan cég van, amelyik a kísérleti fázis utolsó szakaszában van, három eljutott abba a szakaszba, hogy már benyújtották a forgalomba helyezéshez szükséges engedélykérést.
Mennyire biztonságos az oltás?
- Érthető, hogy tele vagyunk kétségekkel, az emberek többsége nehezen tesz különbséget a valós és a hamis információk között.
- Hogyha orvosok, kutatóorvosok, klinikai orvosok olyan csoportja, akik nem kockáztatják a szakmai hitelüket, és olyan múlttal rendelkeznek, amiben meg lehet bízni, és hiteles eredményeket tettek le az asztalra, ha ők úgy döntenek, hogy átengedik ezeket az oltóanyagokat, én ebben megbízom és mindenki más megbízhat.
- Nem mi leszünk a kísérleti alanyok, mert a kísérleti fázis már megtörtént.
- Egy oltóanyagnál a hatóságok megnézik a hatás-mellékhatás viszonyát, ha több a mellékhatás, nem dobják piacra. Ha forgalomba kerül egy oltóanyag, akkor azt jelenti, hogy a jótékony hatások dominálnak.
Gyermekek is megkaphatják?
- Jelenleg még nem tudjuk, azt sem tudjuk, hogy melyik oltás lesz forgalomban, egyelőre 3 cég áll ehhez közel.
- Én már nagyon várom, hogy vége legyen ennek a bizonytalan harcnak, a teljesen megváltozott életformának, amiben hónapok óta mindannyian vagyunk.
Kötelező lesz-e beadatni?
- Romániában nincs törvényes alapja annak, hogy kötelezzék. Aki akarja, beadatja, aki nem, nem.
- Első időszakban nem is lesz annyi oltóanyag, hogy mindenki kaphasson. Ahhoz, hogy a pandémiát megállítsák, legalább 80 százalékos átoltottság kellene hogy legyen, nem lesz annyi oltóanyag, hogy a fecskendővel üldözzünk bárkit.
Vírus- és oltásellenességről
- Az interneten bárhová elterjed a hamis, félrevezető információ. Hatalmas a zűrzavar abban, hogy ki a kompetens személy, ki nem. A legtöbb ember nem ellenőrzi le, ha valaki azt állítja magáról, hogy az „x” egyetem híres professzora.
- Nagyon nehéz szűrni a hamis információkat.
- Van-e jogom a saját kétségeim miatt mások életét veszélybe sodorni? Bizonyos államokban joga van az embereknek visszautasítani az oltóanyagot, máshol nem.
Honnan lehet majd beszerezni az oltóanyagot?
- Ha elfogynak az ingyenes oltóanyagok, elképzelhető, hogy forgalomba helyezik a gyógyszertárakban. Ha eljutunk idáig, lehet számítani arra, hogy nem lesz olcsó.
- Magamnak és gyermekeimnek is az első adandó alkalommal beadatom a koronavírus elleni oltást.
Mennyi ideig nyújt védettséget az oltást?
- Egyelőre nem tudjuk.
- Például a HPV-oltás romániai bevezetése egybeesett a 2008-as kampánnyal. Elbaltázott oltási kampány volt, nem nyújtottak elég információt az oltóanyagról, mindenféle előkészítés nélkül, és a sajtó felelőtlenül ellenük fordították ezt a fegyvert, a járulékos veszteség pedig az volt, hogy teljesen tönkretette az oltási kampányt.
- Attól tartok, hogy most is a politikai kampány idejére esik, és kompromittálni fogják az oltási kampányt.
- Azt sem tudjuk még, hogy a természetes immunitás mennyi ideig tart azoknál, akik átestek a betegségen.
- Nem okoznak az oltóanyagok autoimmun betegséget.
- Minden egyén vállalja saját magáért a felelősséget: ha ő úgy ítéli meg a hiteles információk alapján, hogy nem adatja be, tegyen így, és vállalja a következményeket.
Lájkolta már a Maszol Facebook oldalát?
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni