Sok COVID-19-ből kigyógyult Brassó megyei személy adományoz szívesen vérplazmát


-A A+

Brassó megyében egyre több olyan személy adományoz vérplazmát, akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből. Naponta mintegy húsz személy jelentkezik a brassói vérközpontnál – közölte az Agerpressel az intézmény vezetője, Camelia Roşu.

Amint az igazgató elmondta, már januárra is le vannak foglalva időpontok a vérközpontban, ugyanis a kapacitásuk csak napi öt vérvételt tesz lehetővé. Ennek oka, hogy míg a hagyományos vérvétel 15 percet vesz igénybe, addig a vérplazmát 45-60 perc alatt tudják levenni. Brassóban egyébként más megyék kéréseinek is eleget tudnak tenni.

Camelia Roşu azt is elmondta, hogy a vérplazmavétel naponta 7 és 12.30 óra között zajlik, és aki vérplazmát szeretne adományozni, alapesetben ugyanazoknak az egészségügyi előírásoknak kell megfelelnie, mintha hagyományos módon adna vért, azonban a végső döntést, hogy az illető alkalmas-e vérplazma adására, a szakorvos hozza meg.

Brassó megyében a járvány kitörése óta több mint 13 ezer ember gyógyult meg.

(Címlapkép: Brassó Megyei Tanács)








EZT OLVASTA MÁR?

X