Két győztese van a kézdivásárhelyi részvételi költségvetés kiírásnak – Gyermekekre összpontosítanak


-A A+

Kézdivásárhely Önkormányzata a hét elején hirdette ki a nyolc benyújtott projekt közül a két nyertes pályázatot, amelyek a Részvételi Költségvetés elnevezésű kézdivásárhelyi fejlesztésű akcióra érkeztek be, és amelynek célja bevonni a céhes város lakosságát a demokratikus döntési folyamatokba, ahol a helyi költségvetés egy részének optimális elköltési módját vitatják meg.

Első helyen a Hintanyerő anyuerő – összefogás a nyújtódi játszótér felújítására elnevezésű projekt áll 223 szavazattal, második győztesként pedig a Nevelés a természetben című projekt került ki 168 vokssal.

A nyolc leadott pályázat összköltségvetése meghaladta a 310 ezer lejt, ebből a két nyertes projekt közel 100 ezer lejt tett ki, közölték a Részvételi Költségvetés hivatalos honlapján.

A városhoz tartozó nyújtódiak örülhetnek

A Hintanyerő anyuerő projekt haszonélvezői a nyújtódi gyerekek (115 személy él itt, 0-18 év közöttiek, továbbá a Turóczi Mózes Általános Iskola enyhe speciális gondozást igénylő gyerekei, az intézmény pedagógusai, akiknek egy megfelelő biztonsággal és felszereltséggel rendelkező udvar nagy segítséget nyújt a foglalkozások során.

Ugyanakkor hasznos minden szülő és nagyszülő számára, hiszen a gyereknevelés fontos része a gyerekek energiáinak a levezetése, amihez nagyon nehéz otthon teret és lehetőséget biztosítani, de egy játszótér tökéletes választás erre. Nyújtódon ez az egyetlen játszótér van, a legközelebbi Kézdivásárhelyen található, több mint 10 km-re. Bár a játszótér közterületnek számít, az iskolához is tartozik, a gyerekek szüneten itt játszanak, itt történnek különféle szabadtéri foglalkozások, és mivel az épület ad otthont a Túróczi Mózes Általános Iskola enyhe speciális gondozást igénylő gyerekeinek (0-8.osztályig), a délutáni foglalkozásokat is itt tartják.

Szabadtéri osztályterem létesülhet

A Nevelés a természetben projekt haszonélvezői a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskola tanulói, tanárai és szülői, együttműködésben a Turóczi Mózes Egyesülettel. A jelenlegi járványhelyzetben fontos, hogy a gyerekekkel folytatott tevékenységek a szabadban történjenek kis létszámú tanulóval, a fizikai távolságtartás tiszteletben tartásával.

Ez a szabadtéri osztályterem jó tanulási lehetőség lenne, mivel az itt tartott órák innovatív jellegűek. Egy „osztályterem” berendezése a zöldövezetben lehetővé tenné tanórák, iskolai és iskolán kívüli tevékenységek szervezését közvetlen kapcsolatban a természettel, ami által a különböző kísérletek és megfigyelések lehetővé teszik az elmélet és gyakorlat ötvözését.

Az első helyezett a zöldövezetek, játszóterek és közterületek rendezése kategóriába sorolható be, míg a második az oktatási és kulturális infrastruktúráéba. Összesen nyolc kategóriában lehetett javaslatot benyújtani, a további hat kategória a következő volt: utcai infrastruktúra – sétányok, járdák, terek és gyalogosövezetek fejlesztésére; közterületek, köztéri bútorzat rendezése; mobilitás, akadálymentesítés és biztonságos közlekedés (közlekedést szolgáló utak javítása, hozzáférhetőség növelése fogyatékkal élők számára, videós megfigyelő rendszerek stb.; és Smart City, digitális város.

A kivitelezés elkezdődött a beküldött terv szerint, egyeztetve folyamatosan a tervezőkkel illetve a bevont szakemberekkel.








EZT OLVASTA MÁR?

X