Háromszéken kijelölték a koronavírus elleni oltási központokat


-A A+

Háromszéken 13 oltási központban fogják beadni a lakosságnak a koronavírus elleni védőoltást, minden ilyen központ a városokban működik majd – nyilatkozta Iulian Todor.

A Kovászna megyei prefektus szerint hat oltási központot egészségügyi intézményekben rendeznek be, további hét oltópontot más jellegű épületekben helyeznek el. Leszögezte: a Háromszéken kijelölt oltási központok helyszínei egyelőre javaslatok, a végleges döntést ezek elhelyezéséről az Egészségügyi Minisztérium hozza meg. 

Ágoston László, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője hozzátette: a 13 oltási központ mellett létrehoznak egy mobil oltási központot is, amely által elsősorban az idősotthonok lakóinak tudják beadni a koronavírus elleni védőoltást, ők ugyanis nem tudják felkeresni a városokban található oltópontokat.

Azt is pontosította, hogy a kórházakban berendezett oltási központokban kapják meg a vakcinát a háromszéki egészségügyi alkalmazottak, míg a hét másik központban a lakosságot fogják beoltani koronavírus ellen.

Ágoston László hozzátette: egyeztettek a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai, baróti és bodzafordulói polgármesterekkel, és ezekben a városokban hét helyszínt sikerült azonosítani, ahová a lakosság számára oltási központokat lehet berendezni.

„Kis megye vagyunk, nem terveztünk ennél több oltási pontot létrehozni, mivel ezekhez egészségügyi személyzetet is kell biztosítani. Szerencsére a városok úgy helyezkednek el, hogy a megye minden térségét sikerül lefedni” – mondta a háromszéki közegészségügyi igazgatóság vezetője.

Idén 10 000 dózis elleni vakcina érkezik Romániába

Amint korábban arról beszámoltunk, Klaus Iohannis államfő szerdán bejelentette: lehetséges, hogy már karácsony és szilveszter között megérkezik Romániába az első 10 000 dózis a vakcinából. Ez „szimbolikus tétel” lesz, ami arra elég, hogy az oltási kampány kezdetét vehesse, mivel fontos, hogy ezek egyidejűleg induljanak az Európai Unió teljes területén.

A 10 000 dózis vakcina 5000 személy beoltásához elegendő. A következő adagot januárra várják, és az egészségügyben, öregotthonokban dolgozók, illetve a veszélyeztetett kategóriákba tartozó személyek immunizálására használják fel – nyomatékosította Klaus Iohannis. A koronavírus elleni oltás nem lesz kötelező Romániában, de nagyon javallott.








EZT OLVASTA MÁR?

X