Idén 25 éves a Gyulafehérvári Caritas


-A A+

A Caritas 25 éve dolgozik a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért, a szegény gyerekekért, a társadalomból kirekesztett fogyatékkal élőkért – olvasható a szervezet honlapján közzétett jubileumi visszatekintőben. Ezt a sokszínűséget, változatos és sokrétű tevékenységet szerették volna megmutatni 2014-ben is tevékenységük során.

Májusban sikerült útjára indítani a kórházi ápolók szakképesítését célzó nagyobb horderejű projektet, amely jelenleg is 13 megyében zajlik, Marosszentgyörgyön pedig a „Hand in Hand” programot indították, amelynek újszerű célja a kultúrák közti kapcsolatok építése, etnikumok találkoztatása.

Júniusban újabb Caritas-központ nyílt Gyergyószentmiklóson, helyet adva a különféle képzéseknek és mozgáskompetencia fejlesztésnek, szintén júniusban nyitotta meg kapuit Búzásbesenyőben a Gondviselés Háza Idősek Otthona, szeptemberben pedig felszentelték Székelyudvarhelyen a Kolping szervezet által átadott, majd bővített épületet, ahol a későbbiekben a Szent Lukács Palliatív és Fejlesztési Központ fog működni.

Önkéntes tábort is szervezett tavaly a Caritas Gyergyószentmiklóson, ahol a város szépítésén dolgozott közel 200 önkéntes, és a fizikai segítségnyújtás mellett a gyermekek vakációztatásában és az egyedül élő, idősek háztáji segítségnyújtásában is részt vettek. Ősszel, immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Csíksomlyón az „Együtt a fogyatékkal élőkért” konferenciát.

Több díjjal is elismerték a Caritas munkáját

Márciusban az OMV-Petrom társaság gáláján kiválósági díjat kapott a petrozsényi „Skill Up for the Future” fiatalok helytállását támogató program, augusztusban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szervezetet a Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki, októberben Orbán Balázs díjjal tüntették ki Ludescher László szociális ágazati igazgatót, és a Vodafone Románia Alapítvány gáláján a „Mobile for Good” díjat a medikális és szociális ágazat kapta „Egyedül otthon a telefonnal” elnevezésű programjáért.

Drasztikusan csökken az állami támogatás

Ugyanakkor pénzügyi szempontból a tavalyi év nem kezdődött jól a szervezet számára, hiszen közel 300.000 euró állami támogatás elvesztésével kellett számoljanak. Programjainak működtetéséhez szükséges anyagiakat a helyi, illetve megyei önkormányzatok, a központi adminisztráció támogatásának köszönhetően, valamint a szervezet nem kis erőfeszítése révén sikerül előteremteni – olvasható a beszámolóban.

Az állami szubvenció drasztikus csökkentése minden szakmai vagy adminisztratív indoklás nélkül történik, annak ellenére, hogy 15 éves együttműködés során nem merültek fel ilyen jellegű kifogások, és úgy néz ki, 2015-re vonatkozóan ez a megvonás még súlyosabban érinti egyes programjaikat.

Örvendetes tény azonban, hogy a helyi közösségek egyre látványosabban kapcsolódnak be a szeretettevékenységbe, ezt igazolja az évről évre megismétlődő kampányok népszerűsége is: a „2% a Caritasért! 2% értük!” adófelajánlási kampányban, valamint az „Egymillió csillag a szegényekért” akcióban, amelyet 2014-ben már 18 településen szerveztek meg, de a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtésben is, amelyet idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységének a támogatására kértek.








EZT OLVASTA MÁR?

X