Családalapításról, köcsögmentesítésről, melegekről az EU Táborban


-A A+

Változatos programot kínált vendégeinek az EU Tábor csütörtök délután. Megmaradásunk kulcsa a családalapítás címmel Schanda Tamás az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára tartott előadást, Bogdán László, a magyarországi Cserdi polgármestere a munkanélküliség és bűnözés felszámolásáról beszélt, egy leszbikus pár pedig saját történeteit, a melegek hazai helyzetét vázolta fel.

Schanda Tamás előadásában arra mutatott rá, az elmúlt évtizedekben Magyarország népességszáma csökkenő tendenciát mutat, ötévente egy Pécs méretű város teljes lakossága eltűnik. A halálozások száma 1993-ban volt a legnagyobb, 150 ezer fő, most 130 ezer alatt van, de ez még mindig nagyobb a születések számánál.

Ha a teljes Kárpát-medencében vizsgáljuk a magyarság helyzetét, akkor különösen aggasztó a kép, mivel ez a mutató 1,23 százalék körül van. A szakemberek szerint ahol ez az adat 1,3 százalék alatt van, az a nép teljes eltűnéséhez, asszimilációjához vezethet.

Hatékony program bűnözés ellen

Bodgán László, Cserdi polgármestere Köcsögmentesítés nevű programjáról számolt be, amelynek fő célja a magas számú bűnözés beszüntetése, valamint munkahelyek teremtése a helyi roma közösségnek. „Péntek László cellájába vittem el a gyerekeket, hogy megmutassam, milyen élet vár rájuk, ha így folytatják. Amikor kijöttünk a cellából, olyan fehérek voltak, mint a papír” – emlékezett vissza.

Cserdi lakossága melegházban történő krumpli-, hagyma- és fokhagymatermesztéssel foglalkozik. Jelenleg 17 hektáron burgonyát termelnek, amelyből évi 40 tonnát az éhezőknek, rászorulóknak adományoznak.

Melegnek lenni Romániában

Az EU Tábor csütörtöki napjának záró előadásán Móni és Ildikó adott választ a közönség legkülönfélébb kérdéseire. „Valahogy mindig nagyon emberi és kedves fiúkkal találkoztam. Aztán jött a felismerés, hogy ezeket az embereket nem csaphatom be. Azt gondolom, hogy a meleg emberek nem tehetik meg, hogy a társadalom előtti megfelelési kényszer miatt becsapják önmagukat és a körülöttük lévőket” – mesélte Móni.

A kötetlen beszélgetés során Ildikó kiemelte a generációs különbségekből adódó problémákat. Tapasztalata szerint ennek jelentős szerepe van abban, hogy a homoszexualitás még mindig tabutémának számít. „A mostani huszonéveseknél azt vettem észre, hogy nincs átmeneti folyamat” – jegyezte meg.

Ildikó és Móni fontosnak tartja, hogy összetartsák Erdélyben a homoszexuális kisebbséget, ezért egy Facebook-oldalt és egy titkos csoportot is fenntartanak, ez utóbbinak jelenleg 160 tagja van. A tagok többsége, mint mondták, többnyire székelyföldi.








EZT OLVASTA MÁR?

X