Augusztus végén ismét megtartják a Csángó Túrós Puliszka Fesztivált


-A A+

Augusztus utolsó hétvégéjén, 29-30-án a közszolgálati televízió magyar adásának társszervezésében tartják meg a hargita megyei Hidegségben a X. Csángó Túrós Puliszka Fesztivált.

A bukaresti magyar adás szerkesztőinek közlése szerint a fesztivál szombati programja a gyerekeket és a fiatalokat célozza meg. Megrendezik a hagyományos bicikliversenyt, a nap folyamán koncertekre várják az érdeklődőket, majd tábortűzzel zárul az első nap.

Vasárnap puliszkafőzéssel indul a program. Idén minden idők legnagyobb puliszkáját készítik el a szervezők: egy 5200 literes üstben 3500 kilós túróspuliszkával szeretnének a rekordok könyvébe kerülni. A főzőverseny és az eredményhirdetés után a hagyományos muzsikosok és táncosok lépnek színpadra.

A magyar adás csapata idén is műsorral vesz részt a fesztiválon: vasárnap délután 4 órától szabadtéri vetítéssel egybekötött műsorra hívja a közönséget. Csángó dalokat és szokásokat kínál a ‘7o-es évekből, továbbá egy 1974-ben lefilmezett csángó lakodalom is a vetítővászonra kerül.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a vetítésre három faluból is ingyen szállítják az érdeklődőket. Így augusztus 30-án, vasárnap, 15.00 órakor Gyimesfelsőlokról a Néptanács, Gyimesközéplokról a megállói iskola és a Néptanács, valamint Gyimesbükkről a Néptanács elől indulnak kisbuszok.

A Magyar adás műsora után humoros előadás következik: a Székely Góbék csapatából János és Mári szórakoztatja  a közönséget, A mű üdőnkbe nem így vót című előadásával. Utcabál és tűzijáték zárja a kétnapos fesztivált. 








EZT OLVASTA MÁR?

X