Szemétügy Kolozsváron: megtalálták az ideiglenes taroló helyét


-A A+

Tordára szállítják Kolozs megye szemetét, ott alakítják ki az ideigelenes hulladéktároló helyét - tájékoztat a Digi24. 

A tároló egy évig működne, és ha szükséges, akár tovább is. A Kolozs megyei tanács elnöke, Mihai Seplecan elmondta, a Torda külterében helyet kapó tároló 8700 négyzetméteren majd terül el, kialakítása pedig kétmillió euróba kerül. 

Jelen pillanatban Nagyváradra szállítják a megye szemetét, miután a pataréti telepet hónapokkal ezelőtt be kellett zárni. A nagyváradiakkal kötött szerződés októberben jár le.

Mint arról már beszámoltunk, Erdőfeleken 2014 októberéig kellett volna elkészülnie az integrált hulladékfeldolgozónak, amely a megye szemetét hasznosította, illetve környezetkímélő módon tárolta volna. A Digi24 úgy tudja, hogy a hulladékfeldolgozó végül csak 2019-ig készül el.








EZT OLVASTA MÁR?

X