Kötelező tananyag lehet az elsősegélynyújtás – a kormánynak nem tetszik


-A A+

Kötelező tananyag lehet az elsősegélynyújtás a közoktatásban és az egyetemeken - az erről szóló tervezetet szerdán fogadta el hallgatólagosan a képviselőház. A javaslatra a szenátusnak, mint döntőháznak is rá kell bólintania.

A kezdeményező, az UNPR-s képviselő, Tudor Ciuhodaru azzal indokolta a tanügyi törvény módosítását, hogy miközben több országban kötelező tananyag az elsősegély az iskolákban, Romániában csupán az osztályfőnök és a biológiatanár "jóindulatán" múlik, hogy megismerkednek-e a diákok legalább az alapokkal.

A javaslat szerint a tananyag kidolgozása a tanügyminisztérium és az egészségügyi tárca közös feladata.

Miután több bizottság is negatívan véleményezte a tervezetet, a kormány is elutasította a javaslatot, arra hivatkozva, hogy jelenleg az egészségnevelést oktató opcionális tantárgy keretében tanulnak a diákok elsősegélynyújtást. A kormány arra is felhívta a figyelmet, hogy a tananyag kötelezővé tétele az egyetemeken ütközne a felsőoktatási intézmények autonómiájával.

A javaslatot a képviselőház azt követően fogadta el hallgatólagosan, hogy korábban az alsóház titkára, Niculae Mircovici azt nyilatkozta, megszűnik a törvénytervezetek hallgatólagos elfogadásának lehetősége a parlamentben.








EZT OLVASTA MÁR?

X