Átadták Szacsvay Imre felújított szobrát Nagyváradon


-A A+

Ünnepélyes keretek között felavatták pénteken Nagyváradon Szacsvay Imrének, az 1849-es magyar függetlenségi nyilatkozat megszövegezéséért és aláírásáért kivégzett országgyűlési jegyzőnek a felújított szobrát.

„Itt állunk ma a szinte napra pontosan 109 évvel ezelőtt felavatott szobor mellett, amely önöknek köszönhetően eredeti pompájában fogja újra mártír jegyzőnk bátorságát, hősiességét hirdetni” –mondta a Himnusz közös éneklése után Ritli László Csongor, a Bihar megyei RMDSZ alelnöke Szacsvay Imre felújított nagyváradi szobrának péntek délutáni átadásán. 

Az alelnök köszönetet mondott a történelmi egyházaknak, tanügyi intézményeknek és a Varadinum Alapítványnak minden segítségért, illetve minden magánembernek és vállalkozónak, aki önzetlenül hozzájárult a munkához. Külön megköszönte Magyarország Köztársasági Elnöki Hivatalának, Áder János köztársasági elnöknek és a Bethlen Gábor Alapnak, akik nélkül nem sikerült volna összegyűjteni a körülbelül 18 ezer eurós összeget, amibe a szobor felújítása került. Köszönetet mondott továbbá Kolozsi Tibor szobrászművésznek, Gere István kőfaragó-resturátor mesternek és Jakabffy László mérnöknek a felújításba belefektetett munkájáért.

A felújított szobrot Huszár István váradi alpolgármester, polgármesterjelölt és Pásztor Sándor igazgató, megyei tanácsi jelöltlistavezető leplezték le, majd történelmi egyházak képviselői, Csűry István királyhágómelléki református püspök, Fodor József nagyváradi  római katolikus püspök-helyettes, Molnár Imola unitárius lelkész és Mátyás Attila evangélikus lelkész mondott áldást illetve szentelte meg a szobrot.

Áder János: halálig kitartó hűség

Áder János magyar államfő beszédét Gróh Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal  igazgatója olvasta fel az összegyűltek előtt. „A könyveknek megvan a maguk sorsa, és a szobrok sorsa is lehet hozzájuk hasonló, hiszen az előttük tisztelgőktől függ, mit látnak bennük, megmentik-e őket, ha pusztulni kezdenek, mondta előjáróban. Ezért olyan fontos, hogy most egy felújított, újjávarázsolt szobor avatására gyűltünk össze” – idézte az elnöki köszöntőt Gróh Gáspár.

Áder János szerint a könyv és a szobor önmagában csak néma anyag, életet attól kap,  hogy valaki megszólítja, életet ad a benne szunnyadó gondolatnak. „Azért vagyunk most itt, hogy Szacsvay Imre szobrára tekintve meghallgassuk üzenetét, miközben tisztelgünk egy nagy hazafi emléke ellőtt. A szobor a nemzetéért a halálig kitartó hűségnek, szellemi és fizikai bátorságnak állít emléket és bő évszázada üzeni minden kor emberének, hogy legyenek méltók a hősök örökségéhez” – üzente a magyar államfő.

Kelemen Hunor: méltó örökösöknek lenni

„Alázata, hazaszeretete volt a bűne annak a fiatalembernek, akinek nagyváradi szobra előtt összegyűltünk ma tisztelegni – kezdte ünnepi beszédét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. – A nagyváradiak nem csak emléket állítottak a hősies helytállásért, hazaszeretetéért kivégzett Szacsvay Imrének, hanem védik és óvják is az emlékét, hiszen a szobrot a közösség tevékeny hozzájárulásával felújították, visszanyerte régi ragyogását ez a nagyon szép műalkotás. (…)  Nem bűn, ha valaki szereti népét és hazájáért munkál – vallotta konokul a halál árnyékában a 19. század e rövid életű közéleti szereplője, Nagyvárad hőse, akit bölcsessége egy teljes emberéletre való gazdagsággal halmozott el”.

Kelemen Hunor szerint ha csupán ennyit tudnánk Nagyvárad hajdani követéről, akkor is méltán tarthatna igényt tiszteletünkre.  „Az alázat, a kötelességtudat, a közösség felemelkedéséért való magabiztos feladatteljesítés nem vált ódivatúvá (…), de kellenek a jelenkorban olyan jelek, melyek ezt tanúsítják, eleven tartják a köztudatban. Szacsvay Imre szobrának felújításával, restaurálásával a nagyváradiak ezt a közösségi értéket ápolják tovább, erősítik meg” – jelentette ki.

A politikus felidézte: Szacsvay mindössze 31 éves volt akkor, mikor a függetlenségi nyilatkozat megszövegezéséért és kézjegyével való ellátásáért méltatlanul halálra ítélték. „A leírt szó hatalma, súlya alatt roppant össze fiatal élete. De milyen szavak voltak ezek? Olyanok, amelyek lázba hoztak egy egész nemzetet, és amelyek felsorakoztattak egy álom, egy ideál mellett egy egész nemzedéket. E szavaknak köszönhetően vagyunk ma azok, akik vagyunk, és lehetünk még büszke birtokosa e hagyatéknak, ha gondoskodunk annak átörökítéséről” – mondta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor úgy folytatta: március 15. közeledtével az 1848-49-es forradalom hősei előtt is szeretne tisztelegni. „Ma is küzdeni kell azokért az elveként, amikért akkor fiatal emberek adták életüket. Ahogy bő másfél évszázada, a csodálatra méltó értékmentésre ma is csak a bátrak képesek. A közösség pedig azzal tudja a hősiességet honorálni, hogy szolidaritást tanúsít, hogy a legnehezebb pillanatokban is az összefogás mellett dönt a széthúzás helyett, mert ahol megosztottság az úr, ott nincs erős közösség” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

A politikus szerint az 1848-as hősök méltó örököseinek kell lennünk, és folytatnunk kell az érdekképviselet által 26 éve megkezdett utat. „A 21 században felmerülő gondok, problémák mind-mind megválaszolhatóak, hogyha látjuk azt az utat, amelyen járni szeretnék, ha tudjuk, hogy a nemzethez, a hazához hűnek lenni nem bűn, hogyha tudjuk, hogy nyelvet, kultúrát megőrizni szent kötelesség minden egyes magyar embernek, itt Partiumban, Erdélyben, a Kárpát-medencében” – zárta beszédét Kelemen Hunor, majd Meleg Vilmos színművész szavalta el a Szózatot.

Szabó Ödön: legyen ez a bizonyíték

„Mérhetetlen öröm az, hogy itt most együtt ünnepelhetünk” – kezdte beszédét Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Felidézte: másfél évvel ezelőtt, mikor elindult a munka, sokan kételkedtek abban, hogy lesz-e a közösségben elég erő elvégezni azt, amit célul tűztek ki. Sokan mondták, hogy miért mások végzik el a szobor felújítását, hiszen más nagyváradi szobrokra  került közpénz. Szabó Ödön szerint jogos volt a felvetés, de Jakabffy László mérnök sürgetésére nekivágtak.

„Hinni kell, és most azért jöttem ki ide, hogy megköszönjem önöknek, hogy hittek abban, hogy igenis saját erőnkből is képesek vagyunk eredményekre. Legyen ez bizonyíték mindenkinek, hogy nem kell várni. Ha nem áll mellénk az önkormányzat, akkor kiharcoljuk, hogy legyen emberünk ott, és majd a folytatásnál ott lesz velünk, mint ahogy most is történt. Hisz amikor elindítottuk a folyamatot, nem volt a polgármesteri hivatalban egy vezető hivatalnokunk sem. Ezért kellett így elvégezni a feladatot” – mondta a politikus, hozzátéve, hogy  most ott van a képviseletükben Huszár István alpolgármester, és a tér szebbé tételéhez már lesz közpénz is.

A parlamenti képviselő szerint minden egyes Bihar megyei magyar ember  is megharcolt a szoborért, hiszen mindannyian megharcoltak a fizetésért, nyugdíjért vagy épp zsebpénzért, és több mint hatszáz magyar személy döntött úgy, hogy abból a kevésből, amiért megharcolt nem kenyeret vesz, nem szórakozni megy el, hanem ezért a műalkotásért áll ki.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy „az egy tollvonás volt bűne" gondolat mennyire visszacseng a mában. Említette Markó Attilát, akinek el kellett menekülnie ebből az országból, mert egy tollvonással "visszaharcolta" a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumot, Antal Árpádot, akit a fejlesztéspolitika aláírásért üldözik. Emlékeztetett: sokukat üldözhetnek még aláírásukét, akár őt is, hiszen aláírt visszaigénylést, vagy Kelemen Hunornak is félnie kellene a református gimnázium épületének visszajuttatásáért.

„Nem félünk odatenni aláírásunkat magyar ügyekért, mert tudjuk, mint ahogy tudta Szacsvay is, hogy lehet, egy tollvonásért büntetés jár, lehet, hogy a szabadságért, a visszaszerzett jogokért jár büntetés,  de az utókor közel fél évszázaddal később is, de méltó szobrot állít (...) Adja Isten, hogy ne kelljen tollvonásokért soha többé senkinek szenvednie” – zárta beszédét szabó Ödön. 

A Szózat közös eléneklésével fejeződött be a szobor átadása, az est pedig díszelőadással zárult: az Ady Endre Líceum dísztermében a székesfehérvári Kákics zenekar, kivetítéssel egybekötött, ünnepi műsorát láthatták az érdeklődők.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X