Acsütörtöki viharos városi tanácsi ülésen a józan ész győzött.
Rendkívül fontos, hogy március elseje után mindenki regisztráljon, és időben tegye ezt meg
Elhalasztotta a marosvásárhelyi önkormányzat az ingyenes tömegközlekedést előíró határozattervezet megszavazását. Az elképzelést többen bírálták az elmúlt hetekben.
Közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központja.
Nem mindenki ért egyet a döntéssel.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) erős szélre vonatkozó, azonnali (nowcasting) riasztást adott ki csütörtökön több erdélyi megyére.
A 35 millió eurós beruházás során kicserélik a víz- és csatornahálózatot, aszfaltoznak és műemléképületeket újítanak fel.
Csütörtök reggel megjelent a Hivatalos Közlönyben a próba-képességvizsga és próbaérettségi megszervezéséről szóló miniszteri rendelet.
Tavaly több mint 670 ezer eurós bevételre tettek szert a parkolási díjakból.
Pert indított a román igazságszolgáltatás részrehajló voltának a bizonyítására a Székely Figyelő Alapítvány - közölte szerdai gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján Árus Zsolt, az alapítvány elnöke.
A Közbeszerzéseket Felügyelő Országos Ügynökség jóváhagyta újabb három Bihar megyei tanmedence megépítésére kiírt tendert, amelyek immár meg is jelentek a közbeszerzési elektronikus rendszerben.
A pontifex.ro honlapon kell bejelentkezniük mindazoknak, akik részt szeretnének venni az esemémyen.
A szakszervezet követelései között szerepel, hogy új tanügyi törvényt dolgozzanak ki március 31-ig.
A két legutóbbi áldozat egy 63 éves, Szilágy megyei nő és egy 81 éves, Krassó-Szörény megyei férfi.
Az ügyben megkerestük Leonard Azamfireit, a felsőoktatási intézmény rektorát és Nagy Előd rektorhelyettest is.
Háromszéken alig egy hete indult újra a tej-kifli program, ám az óvodásoknak és iskolásoknak adott termékek miatt kapott hideget-meleget a háromszéki önkormányzat.
A gyermekkórház jelenleg több, a város különböző részein szétszórt épületekben működik.
Az eddigiekhez képest jelentős változás nem történt.
Hóviharra és erős szélre adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).