Horváth Levente lelkipásztort hívta meg a Húszplusz Közösség a Páratlan sorozatot lezáró előadásra, miután szociológus, mesepszichológus, terapeuta, kémikus és marketingszakértő is próbált válaszolni a Miért vagyok egyedül? kérdésre. Meghökkentő kijelentésekkel átszövött előadását tréfálkozva kezdte: Miért teremtette Isten Ádámnak Évát? – Mert szegény Ádám nem volt eléggé egyedül. Aztán komolyra fordítva a szót, aláhúzta: szembe kell néznünk azzal, hogy mindannyian egyedül vagyunk, még párkapcsolatban is.

Mind egyedül vagyunk

„Az nem kérdés, hogy egyedül vagyok – mondta a lelkipásztor, aki 35 éve ismeri már a nőt, akit 30 éve feleségül vett. Szavai szerint ami az érzelmek szintjén zajlik bennünk, akármennyire is igyekezzen valaki, nem képes pontosan úgy átélni, mint akiben éppen rezdülnek a hullámok. Bizonyos szinten mindig egyedül vagyunk. De nem is az egyedüllét az, amitől menekülünk, hanem inkább a magány érzése. Mert van, aki egyedül sem érzi magát magányosnak, és van, aki társaságban is magányos. „Egy jó parti mindig annak az illúzióját kelti, hogy a másik eszköz lehet az én egyedüllétem, magányom feloldására. Pedig nem. Soha senki nem képes arra, hogy betöltse minden szükségem. El kell engednem azt az illúziót, hogy a másik értem van” – szögezte le a meghívott.

Nagyon vágyunk a szeretetre, kapcsolódásra, de van bennünk valami furcsa késztetés, hogy a másikat ne ismerjük el önmagának, tőlünk független, különböző lénynek, hanem inkább használjuk a vágyaink teljesítésére. Mi az, ami megakadályozza, hogy egészségesen, felhőtlenül kapcsolódjunk egymáshoz? – tette fel a kérdést Horváth Levente, és néhány válaszlehetőséget fel is villant. Szerinte általában az a baj, hogy a szeretetet összetévesztjük valami mással, szeretetnek hiszünk valamit, ami nem az. A szimpátia bármikor átfordulhat ellenszenvbe. A nemi vágy mögött inkább húzódik a birtoklás vágya, a szexualitás önmagában nem szeretetkapcsolat. A társfüggőség sem szeretet. Sokszor hagyjuk magunkat manipulálni, és belemegyünk olyan kapcsolatokba, melyekről érezzük, hogy nem kéne. Bármit is tévesztek össze a szeretettel, az tönkreteszi a kapcsolat megélését – mondta az előadó.

A kapcsolat a mi valódi identitásunk

A Genézis elején többes számban megfogalmazva olvashatjuk: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”. Isten maga a közösség, maga a kapcsolat – jelentette ki Horváth Levente. Miután Isten az embert is megteremtette, végignézett alkotásain, és úgy látta: minden igen jó. Aztán hamarosan olvashatunk arról is, ami mégsem jó: Nem jó az embernek egyedül lenni. Ahogyan az Atya, a Fiú és a Szentlélek szoros szeretetközösségben vannak egymással, úgy Ádámnak is lett Évája, az ember kapcsolatra lett teremtve. Istennek az identitásához tartozik a Szentháromság, így teremti meg az embert is: Ádámnak azt mondja, hogy itt van Éva, ő a te identitásod.

Keressük magunkat különböző önismereti módszerekkel, tudjuk azt, hogy van szerepszemélyiségünk és mögötte árnyék-énünk – de egyikről sem mondhatjuk, hogy az vagyok én, inkább a kettő között valahol. Keressük a selfünket, a személyiségünk lényegét, de a legigazibb identitásunk a kapcsolat-személyiség – mondta az előadó. „Ha Ádámtól Isten az elbukás előtt kérdi meg, hogy hol vagy, vajon mi lett volna a válasz? – Benned, Uram!” – vetítette elénk a meghívott, és hozzátetette: „Legyen helyed bennem, és legyen helyem benned, ez az igazi kapcsolat.”

Jézusnak egy példázatát elevenítette fel ezután az előadó, izgalmas magyarázattal: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. (Lk 17,34-36) Vagyis, amint ez a héber szövegből így is érthető: Az egyik, amelyikben ott van a másik, az vétetik fel. Amelyikben nincs helye a másiknak, az egyedül marad.

Jézusnak egy másik példázatát is idézte a lelkipásztor: Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. (Jn 12, 24) „Minden szeretetgesztus önmagam halálába kerül, a szeretet sebezhetővé tesz, bátorság kell hozzá. A szeretet elfogadása és elengedése mindig valódi meghalás. Bármikor választjuk azt, hogy szeretünk, meg fogunk halni, és meg is kell halnia annak, akik azelőtt voltunk, hogy szerettünk. Ez gyakran visszatart bennünket” – mondta Horváth Levente.

De akármennyire is próbálnánk elszigetelni magunkat, tökéletesen nem sikerülhet. „Elutasítom az individuumnak azt a fogalmát, amit ránk erőltetett a felvilágosodás: nem hiszek abban, hogy az egyén autonóm” – mondja Horváth Levente, aki számára a családterápia megalkotói, közelebbről annak az egyik magyar atyja, Böszörményi Nagy Iván szemlélete elfogadhatóbb: amikor az újszülött világra jön, már kontextuálisan meghatározott: vannak felmenői, vannak/lesznek testvérei, beleszületik egy kapcsolathálóba. Akármilyen kapcsolatok ezek, meghatároznak, még mielőtt tudatosíthatnám. Ahogyan Martin Buber vallásfilozófus mondta: Kezdetben volt a kapcsolat.

Harmónia a Szentlélek flow-jában

A Szentföldön van egy mondás: Izrael nem létezik Isten nélkül, de Isten sem létezik Izrael nélkül – idézte Horváth Levente, és meg is magyarázta: Valahogy úgy érthető ez, hogy Istennek az identitásához tartozik, hogy ő az emberrel együtt, az emberért Isten. Az ember is súlypontját Istenbe helyezve volt ember az Éden-kertben. De történt egy törés: a kígyó elhitette Évával, hogy ha birtokba veszi a jó és a rossz megkülönböztetésének a képességét, akkor már nem lesz szüksége Istenre, sőt olyan lehet, mint Isten. A kígyó felvillantotta a lehetőséget, hogy Éva önmagán belülre helyezze a súlypontját, nem az egyértelmű Jóságban meghatározottként legyen Éva, hanem önmagában. A bűneset az, hogy Éva, majd Ádám is kiszakította magát abból a kontextusból, amit Isten biztosított nekik, pusztán azért, hogy ők dönthessék el, hogy mi a jó és rossz. Ide kapcsolódva Dietrich Bonhoeffer teológust parafrazálta az előadó: Már az a tény, hogy etikát írunk, lázadás Isten ellen. Miért gondolja az ember, hogy meg tudja határozni, mi a jó, és mi a rossz? Ha én akarok a magam istene lenni, összeomlok.

Mi a fontos? A jó tudása vagy a jóban lét? – hangzottak el a kérdések, és a Szentírásból a válasz, amikor Pál apostol azt mondja: ami hitből nincs, bűn az. Nem kell nekem megmondanom, hogy mi a jó, mi a rossz, felejtsük el a parancsokat mint az erkölcsi mérce paramétereit, a lényeg az, hogy élő kapcsolatom legyen Krisztussal – mondta Horváth Levente, majd tovább viszi a gondolatot. Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van – olvasható a Jelenések könyvében (Jel 2,7). A hitben lét az, hogy nem megyek a saját fejemtől leszakítani a gyümölcsöt, hanem rábízom magam Istenre, Ő tálcán hozza elém. A hit a teljes ráhagyatkozás. Van a Szentléleknek egy ilyen flow-ja.

Konkrétan a párkapcsolatról

Az előadás során inkább csak egyszerűen az emberközi kapcsolatokra került a hangsúly, a párkapcsolatról kevés szó esett, még Ádám és Éva viszonya is legtöbbször pusztán két ember közösségben létét, és nem a férfi meg a nő viszonyát példázta. A már fentebb idézett bibliai mondat után, miszerint nem jó az embernek egyedül lenni, rögtön így folytatja Isten: szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt. Ennek a kijelentésnek az értelmezésével is megdöbbentette hallgatóságát a lelkipásztor, aki valaha maga is úgy gondolta, többek közt azért kell feleségül vennie szerelmét, mert egész biztosan kiváló segítő társa lesz.

Csakhogy itt a segítőtárs hímnemben van. Nem Évára, nem a nőre vonatkozik tehát. A segítőtárs kifejezés nem szerepel többször a bibliában, Isten önmagára utal, amikor ezt használja – állítja a lelkész. Vagyis Isten azt mondja Ádámnak, hogy nem jó neked nélkülem, ezért magamat adom neked. „Ádámnak is, Évának is Isten a segítőtárs” – rombolta le a biblikus illúziót az előadó. A történetben ugyanakkor közvetlenül Éva teremtése következik. Mintha azt mondaná Isten Ádámnak: ez a te Évád, úgy nézz rá, mintha Istenre néznél. Nem egyenlő veled, hanem fölötted van, úgy tiszteld. Ádámnak már akkor meg kellett tanulnia, hogy Éva nem érte lett alkotva, hanem azért, hogy ő lehessen Éváért. „El kell ismernem a másik egyéniségét, és el kell engednem a késztetést, hogy birtokoljam, hatalmat gyakoroljak fölötte, kihasználjam, tárgyiasítsam. Csak az a működő házasság, amelyik válással kezdődik. És az a működésképtelen, amely válással végződik. El kell válnom az illúzióimtól, hogy kész legyek a másiknak helyet adni magamban” – foglalta össze a meghívott.

Végezetül egy 75 éven át tartott kutatás eredményeit ismertette Horváth Levente: nemrég zárták le a Harvard egyetem kutatását, amely során két évente vizsgálták a két kiválasztott csoport tagjait. Az egyik csoportot egy szegénynegyedből toborozták, a másikat a Harvard egyetem ígéretes diákjai közül. Az utóbbiak közt is volt, aki lecsúszott, az előbbiek közt is volt, aki körülményeihez képest sokra vitte, hátterüktől függetlenül voltak itt is, ott is hasonló céllal rendelkezők, például akik sok pénzt akartak keresni. A 75 év távlatából visszatekintve, ami világossá vált: nem fontos, tényleg nem boldogít sem a pénz, sem a hírnév, csak egyetlen dolog számít: a jó kapcsolatok. A pszichikai, fizikai létem, mentálhigiéném feltétele a kapcsolat. Akik ápolják a kapcsolataikat, vagyis bátrak a szeretetre, azok tovább élnek, nem fakul olyan gyorsan a memóriájuk, kiegyensúlyozottabbak. A közösség áldás.