Marosvásárhely főtérén fog állni Bethlen Gábor szobra


-A A+

Marosvásárhely önkormányzata elfogadta, hogy a város központjában állítsák fel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrát.

Bethlen Gáboré lesz az első magyar személyiségről megmintázott szobor, amely Marosvásárhely főterén állhat – értékelte az önkormányzati döntést Peti András. Az alpolgármester a sajtónak nyilatkozva kifejtette, hogy most az engedélyek beszerzése következik.

Korábban a városháza jegyzője éppen azt kifogásolta, hogy zöldövezetnek számít az a hely a főtéren, ahová a szobrot szánták, így a kezdeményezők nem fogják megkapni az engedélyeket. Peti szerint ez nem lehet kifogás, hiszen nem is létezik a zöldövezet-regiszter, illetve arra a helyre korábban mélygarázst szeretett volna a városháza építtetni.

Az alpolgármester úgy véli, a szobornak még ebben az évben állnia kell. Természetesen még hátravan a kiválasztott alkotások véglegesítése, és a döntés, hogy a kettő közül, melyik a legmegfelelőbb, illetve a kivitelezés. Az önkormányzat erre a célra egy korábbi ülésen 500 ezer lejt hagyott jóvá.

Marosvásárhely április végén ünnepelte 400. évfordulóját annak, hogy szabad királyi városi rangra emelkedett a város. Erre az évfordulóra hirdették meg a szoborpályázatot is, amelyet az egész alakos Bethlen Gábor megmintázására hirdettek meg. A pályázatra nyolc szobrászművész jelentkezett, a zsűri pedig nem egy nyertest nevezett meg, hanem két szobor-tervet javasolt tovább-gondolásra. Ezek: a nagyváradi Deák Árpád szobrászművész Aranykor, és a székelyudvarhelyi Harmath István szobrászművész Béke jeligés alkotása.

Az idén nemcsak Bethlen Gábor szobrát tervezik felállítani Marosvásárhelyen, hanem az Erdélyi iskola képviselőinek a szoborcsoportját is, amely az elképzelés szerint a vár mellett fog állni. Ennek makettje a polgármesteri hivatal első emeleti előcsarnokában látható, a Bethlené a Kultúrpalota előterében.

Marosvásárhelyen az a gyakorlat járja, ha egy magyar szobrot szeretne a magyar közösség felállíttatni, akkor vele párhuzamosan egy román alkotást is kihelyeznek a város valamely közterén. 








EZT OLVASTA MÁR?

X