Autók jönnek és mennek az udvaron, adományokat hoznak magánszemélyek és vállalkozók. Eközben az emberek szorgoskodnak: állványt építenek, takarítanak, falat törnek. A pap mindent a kezében tart, tudja, hogy rajta múlik az újrakezdés, neki kell tartania a lelket a 200 fős gyülekezetben. A Hargita megyei Atyhán jártunk a hét végén.

Egy hete villámcsapás következtében az oldalfalak és a torony kivételével porig égett az atyhai, Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom. Mára már eltakarították az elégett maradványokat, pénteken 58 önkéntes segédkezett a munkálatokban. 19 utánfutónyi hulladékot szállítottak el, tudtuk meg egy helybélitől, aki néhány társával együtt éppen haranglábat épített, hogy legyen, amivel misére hívják a templom nélkül maradt közösséget.

A Feltámadás-szobor megmaradt

A falu első temploma a 16. században pusztult el, de csak 1642-ben fejezték be a régi templomot, amely a mai helyén állt, de az hamarosan túl kicsinek bizonyult. 1799-ben épült meg az új, nagyobb templom, amely 1867-ben szintén a tűz martalékává vált. A templom az ezt követő felújításnak köszönhetően nyerte el a bő egy héttel ezelőtt még látható formáját. 2014-ben fejezték be teljes tatarozását. Az 1867-es tűzvész is hasonló pusztítást végzett, annak emlékeként őriztek egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló megszenesedett szobrot. Ez sajnos a szeptember 18-i tűzvészben elégett, megmaradt azonban egy másik, Krisztust feltámadása után ábrázoló szobor. A helybéliek csodaként tekintenek erre, mivel a szobor körül minden megsemmisült.

„Sok erőt ad ez számunkra, azt jelképezi, hogy a templomnak és a közösségnek fel kell támadnia, romokban nem maradhatunk. Eddig nem tapasztalt összefogás lett úrrá a falu apraja-nagyján. Még nem látom, hogy miért rótta ezt a nagy feladatot ránk a Jóisten, de biztos vagyok benne, hogy néhány hónap múlva már érteni fogom ezt az egészet. Nyugdíjazásom után, augusztus elsején jöttem ehhez a plébániához. Azelőtt 15 évig Gyergyóalfaluban, egy jóval több lelket számláló egyházközségben szolgáltam. Az érsek úr Atyhát jelölte ki számomra azzal a megjegyzéssel, hogy itt nem vár olyan sok munka rám, többet pihenhetek. Másfél hónap szolgálat után azonban egyik napról a másikra teljesen felfordult az életünk” – mondta a Maszolnak könnybe lábadt szemmel Ft. Adorján Imre plébános.

A közmunka a falu lelkét éleszti újjá

Máthé Árpád gondnok a vihar estéjén a templom előterében indította be a harangokat, hogy a viharfelhőket elűzzék vele. Felidézte: néhány perc harangozás után égésszagra lett figyelmes. Ekkor kinyitotta a templom ajtaját, már minden lángokban állt. Egy szőnyeget és néhány miseruhát és kegytárgyat tudtott kimenekíteni. „A plébános úr a szentségtartóért rohant. A tűz olyan gyorsan terjedt, hogy nem volt, mit tennünk” – magyarázta a gondnok, miközben körbevezetett a törmelékektől már megtakarított templommaradványban.

Nemcsak a templomi berendezés, hanem a harangok is megolvadtak. A nagyobb, majdnem 300 kilogrammos harangból csak egy kis darab maradt meg, a legkisebb teljesen megsemmisült, míg a középső használhatatlanná vált. Ott jártunkkor éppen az állványt rakták össze, amelyre két harangot szerelnek fel, ezeket Lázár Imre, székelyudvarhelyi harangöntő mester adta ideiglenesen használatba az atyhatiaknak. A helyiek a templom közelében található ravatalozót használják átmenetileg templomként.

Az összefogás ereje

 „Olyan orgonánk volt, hogy a környéken sehol nem volt ilyen szép hangú hangszer. A harangok pedig olyan egyedi hangon szóltak, hogy nem lehetett összetéveszteni más falu harangjával. Ha húzták, mindenfelé hallatszott, mert Atyha a hegyoldalban fekszik. Nagyon sajnáljuk a templomot, mert csak most, néhány éve lett ilyen szép” – fájlalta a veszteséget Miklós Margit néni, helybéli lakos.

„A kollektivizálás előtt még 1800-an voltunk a faluban. Összejártunk fonóba, segítettünk egymáson, jó volt a hangulat. Ma már kiürült a falu, az iparosítással a többség elköltözött főleg Temesvárra, de Szebenben, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is sokan letelepedtek” – mesélt a régi időkről Miklós István bácsi, aki a legjobban a közösségi szellemet hiányolja a faluban. Szerinte jó látni, hogy legalább most mindenkit megmozgat a templom katasztrófája, azt mutatja, hogy még törődnek a faluval.

A Korond községhez tartozó településre eddig nem látott figyelem irányul, az összefogásnak köszönhetően talán még a tél beállta előtt sikerül befedni a templomot.