Sepsiszentgyörgy: tavaszra ér véget az évtizedes kórházfeljavítás


-A A+

A több mint tíz éve zajló szerkezetmegerősítési és korszerűsítési munkálatok nehezítik a megfelelő ellátást Kovászna megye legnagyobb egészségügyi intézményében, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf megyei sürgősségi kórházban.

Az egészségügyi személyzet és a betegek életét egyaránt megkeserítette, hogy az elmúlt tíz évben gyakorlatilag építőtelepi környezetben kellett megfelelő ellátást biztosítani, abban a reményben, hogy a folyamat végén egy modern sürgősségi kórházzá válik intézmény. 

„Az építkezés, korszerűsítés a végéhez közeledik, a kivitelező jövő hónap közepén adja át a munkát. Azt követően kezdődik el az osztályok visszaköltöztetése, a bútorzat beszerelése, az új műtőblokkok beüzemelése, a korszerű orvosi felszerelések használatba vétele. Ez több hónapos folyamat, de várhatóan jövő év tavaszán egy modern intézmény, a térség egyik legversenyképesebb kórháza lesz a sepsiszentgyörgyi” – nyilatkozta a Maszol érdeklődésére András Nagy Róbert. A sepsiszentgyörgyi kórház menedzsere emlékeztetett, hogy 2004-ben kormánytámogatással kezdődött a 41 éve épített kórház egyik szárnyának szerkezetmegerősítése, miután megállapították, hogy az ingatlan földrengés által veszélyeztetett.  Ennek a munkálatnak a befejeztével kezdhették el az uniós pénzek felhasználásával zajló korszerűsítést.

Tisztelt olvasónk! Az egészségügyi turizmusról készült riportunk nagy érdeklődésnek örvendett, ezért úgy döntöttünk, hogy mélyebben beleásunk a probléma részleteibe. Ezért arra kérjük Önt, hogy ossza meg velünk személyes tapasztalatát! Önnek is van egy története a romániai egészségüggyel kapcsolatban? Küldje el a Facebook oldalunkra üzenetben, vagy emailen az office@maszol.ro címre! Ha készített fotót-videót, ne feledje el azt is elküldeni! Az izgalmas történeteket közzétesszük oldalunkon!

Az egészségügyi intézmény fenntartója, a Kovászna Megye Tanácsa összesen 60 millió lejre pályázott, ennek az összegnek a közel felét, 27 millió lejt fordítottak orvosi felszerelésekre, a többit az épület korszerűsítésére költötték. András Nagy Róbert kifejtette: örül annak, hogy nem kevés erőfeszítéssel, de sikerül úgy lezárni ezt a munkálatot, hogy időközben nem történt egyetlen fertőzés sem, és „nem esett tégla a betegek fejére”, habár az egészségügyi személyzet a betegek és hozzátartozók is panaszkodtak, hogy mellettük fúrnak-faragnak.

Durván viselkednek a túlterhelt orvosok

A kórházigazgató hiányolja az egészségügyre vonatkozó kormányzati stratégiát, hiszen meglátása szerint nagyobb hozadéka lett volna egy teljesen új, a jelenlegi standardoknak megfelelő kórház megépítésének, mint egy 1975-ben épített ingatlan felújításának, de csak erre volt pályázati kiírás, így a korszerűsítésből próbálták kihozni a legtöbbet. „Egy fejezetet hamarosan lezárunk, de a könyvet még nem olvastuk ki, hiszen a bukaresti Colectiv tragédia után életbe lépett tűzvédelmi elvárások értelmében a kórházban is ki kell építenünk egy új tűzvédelmi rendszert” – mondta András Nagy Róbert.

A kórház korszerű felszerelését követően az egészségügyi személyzet beteghez való viszonyulásán kellene még változtatni – jelentette ki korábban Antal Álmos. A sepsiszentgyörgyi kórház orvos igazgatója szerint a betegek részéről a legtöbb panasz a kórházi alkalmazottak viselkedésére vonatkozik, ami rontja az intézmény megítélését. Antal Álmos szerint a kórházban dolgozó orvosoknak egyenrangú félként kellene kezelniük a betegeket és hozzátartozóikat. Az orvosigazgató sérelmezte, hogy kollégái a rájuk nehezedő nyomás miatt néha durván beszélnek a betegekkel.

Megtízszereződött az alkalmazottakra kirótt bírságok száma

A sepsiszentgyörgyi kórház betegei a „Tapasztalatok a megyei Fogolyán Kristóf kórházról” című nyilvános Facebook csoportban osztják meg pozitív és negatív tapasztalataikat. Időközönként a sajtóban is megjelenik egy-egy kirívó eset. Ilyen volt idén annak a magyar orvosírnoknak az esete, aki csak román nyelven volt hajlandó beszélni az ügyfelekkel, mert „felidegesítették a betegek”. Korábban pedig azért tett panaszt egy beteg, mert egy román sürgősségi orvos el akarta küldeni, mivel csak magyarul tudta elmondani tüneteit.

András Nagy Róbert kórházmenedzser érdeklődésünkre elmondta: igyekeznek kialakítani egy olyan kommunikációs csatornát, hogy ne a sajtóból értesüljenek a betegek panaszairól, ugyanakkor arra kéri az érintetteket, hogy az intézmény vezetőségénél jelezzék panaszukat, mert csak egy korrekt eljárás keretében, bizonyítékok alapján tudnak eljárni az alkalmazottakkal szemben. András Nagy Róbert hozzátette: a kórház vezetősége több ízben is egyértelmű jelzést adott arra vonatkozóan, hogy nem tolerálják a személyzet nem megfelelő magatartását. Ezt bizonyítja, hogy 2010-után megtízszereződött az alkalmazottakra kirótt bírságok száma, mondta az igazgató.  

András Nagy Róbert kifejtette: az egész egészségügyi rendszert támadások érik, és érthetőek az elégedetlenségek. Ezek legtöbbször abból adódnak, hogy a családorvos a szakorvoshoz küldi a betegeket, ahová viszont későre kapnak időpontot, mivel az egészség-biztosító csak egy adott konzultáció keretet térít meg az orvosnak. Emiatt vannak türelmetlen betegek, akik mentőt hívnak, így sürgősségi rendszeren keresztül bekerülnek a kórházba. Ezekből származik a legtöbb nézeteltérés, mondta a sepsiszentgyörgyi kórházigazgató, aki szerint ki kell mondani nyíltan: „most ezt tudja a rendszer, ennyire van pénz”.








EZT OLVASTA MÁR?

X