Ezekről a magyar osztályokról kell lemondani jövő tanévtől Kolozsváron


-A A+

Megerősítette pénteken a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Maszol értesüléseit, miszerint a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban és a Grigorescu negyedi Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban szűnik meg egy-egy kilencedik magyar osztály a 2017-2018-as tanévben. A főtanfelügyelő-helyettestől azt is megtudtuk, mely iskola kénytelen lemondani egyik ötödik osztályáról, és mi lesz az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti ötödik osztályával.

Maga a Kolozs megyei főtanfelügyelő, Valentin Cuibus is kiemelte pénteki sajtótájékoztatóján, hogy drámai az ötödik és a kilencedik osztályba készülő magyar gyermekek számának csökkenése idén. Míg a nyolcadik osztályokban megyeszinten 78 diákkal kevesebb magyar tanul, mint tavaly, ez a szám a román osztályokban mindössze 10 román diák.  Az ötödikbe készülő magyar gyermekek még ennél is kevesebben vannak: 98 tanulóval kevesebb koptatja a padokat,  mint a 2015-2016-os tanévben. 

Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hosszas egyeztetés eredménye, hogy a 78-as diáklétszámcsökkenés mellett mindössze két osztállyal indul kevesebb kilencedik osztály magyar vonalon, míg román vonalon a 10-es diáklétszámcsökkenés mellett szintén két osztállyal kevesebbet hagytak jóvá. A román tagozaton egy osztály áltlagdiáklétszáma 26,8, addig a magyar tagozaton ez a szám 23 .

"Úgy érzem, egy kicsit nyertünk, mert ha ugyanazokat a feltételeket kellett volna betartani, amit a román tagozaton, akkor nem lenne meg ez a 22 osztályunk sem, hanem körülbelül 20 osztályról beszélnénk" - mondta Török Zoltán.

Mi alapján esett a választás a két iskolára?

Arra a kérdésre, hogy mi alapján választották ki a két intézményt, a főtanfelügyelő-helyettes elmondta: figyelembe vették többek között a beiskolázási számok mellett az utolsó négy év bejutási eredményeit, az utolsó négy év tanulmányi átlageredményét, a megyei és országos tantárgyversenyeken elért eredményeket, az érettségi eredményeket. "Tudjuk, hogy a döntés fájó, de valamire alapozni kellett. Nagyon sok javaslatot kaptunk arra vonatkozóan, hol szüntessünk meg osztályokat. Könnyű javasolni, de nagyon nehéz ott nem jóváhagyni egy osztályt, ahol például a múlt évben nyolcas fölött volt az utolsó bejutási átlag, az érettségin az átmenési arány pedig száz százalékos volt" -  magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes. 

Miért az elméleti osztályt szüntették meg?

Arra a kérdésre, hogy a Brassaiban miért az elméleti osztályra esett a választás, és nem a szakosztályra, holott az intézmény tanári kara korábban kifejtette, "ez azt jelenti, hogy módosulni fog iskolánk jogi státusa, átalakul szaklíceummá, amelynek nem lehet majd (0)I-VIII osztályos tagozata sem, és mindez egyet jelent elméleti líceumunk felszámolásával", Török Zoltán elmondta, a számok magukért beszélnek. "Míg a reál osztályba 15 diák iratkozott be, a turizmus szakra 20 fölött van a jelentkezők száma" - magyarázta. Ugyanakkor elmondta, a szakoktatáshoz sehol sem szerettek volna hozzányúlni, mert a vállalkozói szféra részéről is nagy az igény ennek erősítésére. 

Hozzátette: "A román tagozaton valóban volt egy ilyen, hogy ahol szaklíceumi osztályok vannak, az I-VIII osztályt máshová irányították, de ez nem azt jelenti, hogy a magyar tagozaton is így lesz. Ne szaladjunk ennyire előre. Ha most nem is indul be az elméleti kilencedik osztály, de jövőre majdnem 30 gyerekkel több végez, simán meglehet, hogy visszakapják az osztályt. Mindent meg fogunk tenni, hogy a két levágott osztályból egyet legalább visszakapjunk a 2018-2019-es tanévben".

Valentin Cuibus főtanfelügyelő elmondta, látványosan nőtt az érdeklődés Kolozs megyében a szakoktatás iránt, ezért a 2017-2018-as tanévben egyharmaddal több ilyen osztályt indítnak. Míg a 2016-2017-es tanévben 31 osztály működött, a következő tanévtől 41 osztályban tanulhatnak szakmát a Kolozs megyei diákok. A beiskolázási tervet a nyolcadik osztályos diákok és a szakmunkásokat foglalkoztató vállalkozások részéről érkezett igények szerint módosították. "Látványosan növekedett a szakoktatás iránti érdeklődés, ez pedig azért fontos, mert a vállalkozásoknak szükségük van szakmunkásokra. Így a 2017-2018-as tanévben 41 ilyen osztályunk lesz, az eddigi 32-höz képest. A belföldi és külföldi cégek leginkább a famegmunkálás, mechanika, autószerelés, turizmus és közélelmezés, automatizálás, építőipari, textilipari és szépségipari területekre keresnek munkásokat. A diákok a vállalkozásoknál gyakorlatoznak szerződés alapján, és egy részük akár ösztöndíjat is kaphat a cégektől. Ezenkívül minden szakiskolás tanuló 200 lejes ösztöndíjat kap az államtól" - magyarázta Cuibus.

Miért a Báthory?

Kolozsvár az ötödikes beiskolázási tervekkel csak nyert, hiszen 98 diákkal van kevesebb, mint tavaly, mégis egyetlen osztályról kell lemondanunk - mondta Török. A Báthory István Elméleti Líceumban indul jövő tanévtől eggyel kevesebb ötödik osztály. "A Báthoryban 66 diák végzi a negyediket, három osztályt kértek, kettőt hagyott jóvá a tanfelügyelőség. Ez természetesen veszteség, de ha már a Brassai nem kapta meg a második kilencedik osztályt, lehetőséget kapnak arra, hogy szeptembertől ötödik osztályt indítsanak úgy, hogy jelenleg nincs negyedik osztályuk" - mondta Török Zoltán.

Mi a helyzet az Apáczai képzőművészeti osztályával?

Az Apáczai Csere János Elméleti Lícemban a tanfelőgyelőség 1 ötödik osztályt hagyott jóvá, az iskola fél képzőművészeti és fél angol profilú osztályt kért. Mint arról már beszámoltunk, civil ellenállást váltott ki az, hogy az idei tanévre a tanfelügyelőség a szóbeli ígéretek ellenére nem hagyta jóvá a képzőművészeti ötödik osztályt. 

"Az engedélyezett csoport egy sima osztály, viszont ha lesz 8-12 diák, szülő, aki szeretné a képzőművészeti oktatást, akkor megvan a lehetőség, hogy ezek a diákok plusz öt órában képzőművészetet tanuljanak. Ki szeretném hangsúlyozni, hogy ezekre az órákra más iskolából is beiratkozhatnak, járhatnak diákok" - számolt be Török Zoltán. 








EZT OLVASTA MÁR?

X