Tüntetnek Sepsiszentgyörgyön az iskolaösszevonás ellen


-A A+

Utcára vonulnak kedden a sepsiszentgyörgyi Kós Károly szakiskola tanárai és támogatói, amiért a vározhása úgy döntött: az iskolát integrálják a Puskás Tivadar Szaklíceumba.

Korábban a városháza úgy tájékoztatott, hogy az elöljárók találkoztak a Kós Károly iskola küldöttségével, igazgatóval, három tanárral, szülői bizottság képviselőjével, akik elismerték, hogy mivel nem tudják kihasználni a rendelkezésükre álló épületeket, így elfogadták azt, hogy ésszerűbb, ha a Puskás szaklíceumba költöznek.

Értesülésünk szerint viszont abba már nem mentek bele, hogy a két iskolát jogilag is összevonják. Javaslatuk szerint önállóságuk megtartásával átköltöznének a Gyár utcai tanműhelyek épületébe. Ennek a követelésüknek hangot adva kedden 13 órától a városháza előtt tüntetést szerveznek, ahová várják azokat, akik támogatják a Kós Károly iskola önállóságának ügyét – nyilatkozta a sajtónak Komán László, a Kós Károly iskola igazgatója.

Az önállóság megtartásával elodáznák a megoldást

A diáklétszám drasztikus csökkenése miatt elkerülhetetlen a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakiskola összevonása a Puskás Tivadar Szaklíceummal – mutatott rá Kiss Imre. A háromszéki főtanfelügyelő – aki ezt megelőzően 18 évig volt a Kós Károly iskola igazgatója – hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be indokait arra, hogy miért van szükség a két iskola összevonására.

Kiss Imre emlékeztetett, hogy a belvárosi iskolaépülettel és Gyár utcai tanműhelyekkel rendelkező Kós Károly Szakiskolának a 2002/2003-as iskolai évben még 989 diákja volt, ez mostanra 350-re zsugorodott. Egyrészt azért mert az elmúlt években megszűntek az V – VIII-as sportosztályok, fokozatosan csökkent a speciális osztályba járó tanulók száma, de legfőképpen azért, mert kevés diák iratkozik be a szakosztályokba – mutatott rá.

A főtanfelügyelő szerint 2001-ben az Olt Textil- és a Perspektíva szakiskolák összevonásával létrehozták a Kós Károly Szakiskolát, amelynek próbáltak új identitást és szellemiséget adni, de folyamatosan gondot okozott, hogy a textil, faipari és építészeti szakképzés nem volt vonzó a diákok számára. Minden évben csak a „maradék helyek” elve alapján tudták beiskolázni a diákokat, azaz a Kós Károlyba érkező diákok alig egyharmada választotta tudatosan az iskolát, kétharmaduk azért iratkozott be, mert nem jutott be más iskolákba – magyarázta.

Nem szűnnek meg szakok, állások

Hétfőn a városháza közleményben úgy tájékoztatott, hogy a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat átalakításával nem szűnnek meg szakok, nem veszíti el senki a munkahelyét, és továbbra is kiemelten kezelik a speciális igényű tanulók kérdését. Hozzáteszik: azáltal, hogy a Kós Károly Szakiskolát integrálják a Puskás Tivadar Szaklíceumba, céljuk, hogy ésszerűbbé és optimálisabbá, valamint gyermekbarátabbá tegyék a sepsiszentgyörgyi iskolások oktatását. Fontosnak tartják, hogy egyes iskolákban felszámolják a túlzsúfoltságot, ugyanakkor a kihasználatlan tereket élettel töltsék meg.

A városháza által rendelt tanulmány szerint Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 2 évtizedben 17 642-ről 10 365-re csökkent a diákok száma. A 7 277-al kevesebb gyerek ellenére az önkormányzat minden anyagi terhet felvállalva igyekezett fenntartani a teljes iskolai rendszert, odafigyelt minden társadalmi réteg igényeire: az elméleti oktatástól a szakiskolákig, a speciális igényű gyerekektől az alternatív oktatásban résztvevőkig, a városnegyedi és periférián levő intézményektől a belvárosi iskolákig – olvasható a közleményben.

Nem vonzó a szakoktatás

A Kós Károly iskolát úgy integrálják a sepsiszentgyörgyi oktatási rendszerbe, hogy az jó legyen, a tanulóknak, a tanároknak, a kisegítő személyzetnek, és a szülőknek egyaránt, így nem áll szándékukban megszüntetni egy magyar iskolát – olvasható az említett dokumentumban. Ellenkezőleg, a Kós Károly Szakiskola elköltöztetésével felszabaduló impozáns belvárosi iskola épületben egy új magyar tanintézetet-, egy belvárosi elemi iskolát szeretnének létrehozni – írja közleményében a sepsiszentgyörgyi városháza.

Hozzáteszik, hogy a demográfiai mutatók alakulása, a törvénykezés változása - az előkészítő osztályok iskolákhoz rendelése-, azt eredményezte, hogy az elemi iskolák túlzsúfoltakká váltak. A Székely Mikó Kollégium kicsi épülete, illetve a Mikes Kelemen Líceum elemi osztályai például ma a bentlakás épületének emeletére kerültek. Ezzel szemben a Kós Károly Szaklíceum diáklétszáma 5 év alatt 600 főről 350-re csökkent, a Puskás Tivadar Technológiai Líceumé pedig 630 főről 533-ra apadt.

Az elmúlt 5 évben a Puskás Tivadar-iskolába 6,2 millió lej értékű fejlesztést, beruházást valósítottak meg, míg a Kós Károly iskolát 4,7 millió lejjel fejlesztették – ecseteli a közlemény. A fenntartási költségek kiegészítése  a szakiskolák esetében az elmúlt három évben megháromszorozódott, a Kós Károly iskola esetében több mint 100 százalékkal kellett ezt kiegészíteni 2016-ban. Mindezek ellenére a szakoktatás népszerűsége nem növekedett, a beiskolázási számokat nem valósították meg, hiába próbálták ezt alakítani a szakoktatás javára, osztályok nem valósultak meg, illetve kis létszámú osztályok jöttek létre – mutatnak rá a  közleményben.

Kell a hely az elemi iskolásoknak

Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly iskolának a legrosszabbak a mutatói, úgy a létszámcsökkenést, mint az érettségi eredményeket nézve, ezért a fenntartó önkormányzat a minőségi mutatók, finanszírozási kritériumok és az anyagi háttér illetve az épületek ésszerű kihasználásának figyelembevételével döntött az összevonásáról – közlik. Rámutatnak, hogy ma a Kós Károly Iskola 7000 négyzetméteres belvárosi épületét és 3600 négyzetméteres Gyár utcai tanműhelyeket 350 diák használja, addig a „kicsi Mikó” 1200 négyzetméterbe 371 kisgyerek zsúfolódik össze.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat döntése értelmében a Kós Károly iskolát a Puskás Tivadar-iskolához rendelik, „így egy erős, a munkaerőpiac igényeihez könnyebben alkalmazkodni tudó, több szakmát is ajánló szakiskola létesül, a Puskás Tivadar épületegyütteseinek és a Gyár utcai műhelyeknek és tantermeknek kihasználásával”. A megüresedő belvárosi épületegyüttesre idén elkészülnek a felújítási tervek, majd elkezdődnek a munkálatok, hogy 2018 szeptemberétől ott indulhassanak a Mikó és Mikes előkészítő osztályai. 








EZT OLVASTA MÁR?

X