Ellenzi a bejegyzett élettársi kapcsolat engedélyezését a romániai katolikus egyház
Elítéli az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának engedélyezésére vonatkozó törvénykezdeményezést és ennek visszavonását kéri a romániai katolikus egyház, amely a családi egység és az emberi méltóság elleni támadásnak tartja a kezdeményezést.
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben azt kéri a parlamenttől, hogy vonják vissza a törvénykezdeményezést, mivel az alkotmány szerint az állam kötelessége és joga megvédeni a házasság intézményét és a család fogalmát. Az egyház képviselői szerint a kezdeményezés a gyermekek jogait is sérti, Románia fizikai, kulturális és szellemi jövője pedig a klasszikus értelemben vett családtól függ.
A Lucian bíboros által aláírt levél szerint "a nemzet nyugat iránti elkötelezettségei nem feltételezik a pusztító ideológiák másolását", sőt ellenkezőleg, a románoknak, keresztény népként, "Európa és a civilizáció keresztényi és morális gyökerei megerősítésén kell dolgozniuk".
A román püspöki konferencia tagjai szerint a "bejegyzett élettársi kapcsolatok, illetve a melegek 'házasságának' legalizálása egy alapvető erkölcsi mutációra vall, amely valószínűleg visszafordíthatatlan, és olyan irányba tart, amelynek súlyos következményei már jelenleg is meglátszanak a nyugati társadalomban".
Az egyház képviselői szerint a civilizáció erkölcsi aláaknázására tett kísérlet az élettársi kapcsolatok elfogadása, amelyet nyugaton is a melegek házasságának elfogadása és a meleg párok örökbefogadáshoz való joga követett.
A törvénytervezet elutasítását kérte az ortodox egyház is, amely hangsúlyozta, hogy a házasság egy nő és egy férfi kapcsolatán alapul, a hagyományos családmodell újraértelmezése pedig a családi értékek lejáratását jelentené.
- Ismét bírálta Romániát az Amnesty International
Háttér - Kezd kínos lenni a melegeket megcélzó alkotmánymódosító kezdeményezés?
Társadalom - Halasztott az emberjogi bizottság a bejegyzett élettársi kapcsolat ügyében
Társadalom - Ezúttal sem döntött az alkotmánybíróság a melegházasság elismertetéséről szóló ügyben
Társadalom - Az RMDSZ a melegházasság kérdéséről: a kulcs a toleranciában rejlik
Belföld - RMDSZ-es szenátor: „Nem zavar, hogy az erdélyi magyar melegek helyzetét nem rendezzük”
Társadalom
- 36787 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36789 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36789 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36791 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36792 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36792 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni