Kolozsváron is megmozdultak a Közép-európai Egyetemért


-A A+

Vasárnap délután hat órától Kolozsváron több tucat ember fejezte ki szolidaritását a Közép-európai Egyetem mellett.

A magyar főkonzulátus épülete előtt gyülekezők papírlapokra írták fel álláspontjukat arról, hogy a magyar kormány ellehetetlenítené az egyik Soros-alapítvány által működtetett CEU-t. A lapokat a főkonzulátus bejáratára akasztották fel. Az épületből egy férfi jelent meg csupán, aki arra kérte őket, hogy ne a bejáratra, hanem egy táblára helyezzék ki a lapokat. A flashmob résztvevői arról biztosították, hogy az esemény után leszedik a papírokat.

Vasárnap közleményben fejezték ki szolidaritásukat kolozsvári szakkolegisták is. Mint írják, "Szakkollégiumi hallgatókként kitüntetett jelentőséget tulajdonítunk az olyan alapelveknek, mint a pártpolitikától mentes tudományosság, a felsőoktatási intézmények függetlensége és autonómiája, valamint az egyetemi polgárság alulról történő önszerveződése."

Vasárnap tüntetést szerveztek Budapesten is. Háromnegyed ötkor két-három ezer ember gyülekezett a Fővám téren.

Mint korábban megírtuk, a kormány javaslata értelmében az Európai Gazdasági Térségen kívüli felsőoktatási intézmények csakis akkor folytathatnak oklevelet adó tevékenységet, amennyiben nemzetközi szerződést kapnak „működésük elvi támogatásáról”. Bár összesen hat érintett felsőoktatási intézmény van, a CEU-n kívül egyikük sem különösebben jelentős, ugyanakkor mindegyikük egy magyar intézményhez kapcsolódik. Onnan is lehet tudni, hogy a célpont az amerikai finanszírozású egyetem, hogy kivennék a pontot, amely értelmében OECD-tagország külön engedély nélkül indíthatnak osztott képzést magyar egyetemmel. A módosítás azt követelné meg a most az Egyesült Államokban képzést nem nyújtó egyetemtől, hogy egyetemi campust létesítsen New York államban – ez azonban nem járna előnnyel, viszont sokba kerülne.








EZT OLVASTA MÁR?

X