Az élettársi szerződések legalizálásáért tüntettek Bukarestben


-A A+

Az élettársi kapcsolatok legalizálásáért tüntettek az LMBT-közösség tagjai szombaton Bukarestben.

A MozaiQ nevű Facebook-csoport a főváros központjában tartott demonstrációval annak a - szenátusában már elvetett - törvénytervezetnek az elfogadását sürgette, amely lehetővé tenné az azonos vagy különböző nemű párok számára, hogy "érzelmi indíttatásból vállalt, jogegyenlőségen alapuló vagyonközösségüket" hivatalosan is bejegyezzék.

Az élettársi szerződés egyebek mellett feljogosítaná a feleket, hogy bankhitel igénylése esetén mindkettejük jövedelmének figyelembevételét igényeljék a hitelezőtől, kórházi ápolásuk idején hozzátartozói jogokat gyakoroljanak, halálozás esetén pedig egymás örökösei legyenek.

"Mi is adófizető polgárok vagyunk, itt az ideje, hogy a politikusok ránk is tisztelettel tekintsenek" - idézte az Agerpres hírügynökség a demonstrációt meghirdető MozaiQ vezetőjét, Vlad Viskit. A főszervező hozzátette: nemcsak az azonos neműek jogaiért emelnek szót, hiszen az utolsó népszámlálás szerint Romániában mintegy 400 ezer olyan heteroszexuális párkapcsolat létezik, amelyben az együtt élő férfi és nő nem lépett házasságra, és az ő, életközösségükből fakadó jogaikat sem védi semmilyen törvény.

A demonstráció szervezői jelképes "élettársi bizonylatokat" állítottak ki a helyszínen azoknak az azonos nemű pároknak, akik ezt igényelték, hogy aztán ezeket az iratokat megküldjék a bukaresti törvényhozóknak.

Mint ismert, tavaly több mint hárommillióan írták alá a melegházasság későbbi legalizálásának ellehetetlenítését célzó, alkotmánymódosító polgári kezdeményezést, amely "egy férfi és egy nő" házasságaként határozná meg a családot a jelenlegi alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett.

A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű embereket képviselő LMBT-közösség szombati bukaresti tüntetésén ezzel szemben a Mediafax hírügynökség becslése szerint alig néhány tucatnyian vettek részt.

Románia 2001-ben törölte a büntető törvénykönyvből azt a cikket, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a "nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat". A 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző nemű személyek jegyezték-e be.







EZT OLVASTA MÁR?

X