Alkotmánybírósági különvélemény: a kisebbségi kérdés nem kizárólag helyi ügy


-A A+

Nem lehet megtiltani a törvényhozásnak, hogy közbelépjen, ha a helyhatóságok nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a kisebbségek védelmében, ellenkező esetben a kisebbségi kérdés kizárólag helyi üggyé válna - állítja az a négy alkotmánybíró, aki különvéleményt fogalmazott meg a marosvásárhelyi iskolaügyben.

A testület csütörtökön tette közzé annak a határozatnak az indoklását, amelyben alaptörvénybe ütközőnek minősítette a - felelősséget egymásra hárító helyhatóságok által tavaly felszámolt - marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvényt.

A kilenc alkotmánybíró közül öten értékelték úgy: a helyi autonómia elve sérülne, ha a parlament iskolaalapítóként lépne fel, és csak négy alkotmánybíró volt azon a véleményen, hogy a helyi autonómia elve nem írhatja felül a törvényhozás egyéb alkotmányos kötelezettségeinek teljesítését.

A többségi álláspont szerint a marosvásárhelyi iskola újraalapításáról szóló, az RMDSZ által előterjesztett és a kormánytöbbség segítségével februárban elfogadott törvény hatályba lépése a helyi autonómiát sértő beavatkozást jelentene a helyhatóságok hatáskörébe, hiszen a hatályos törvények szerint a közoktatás megszervezése, az iskolák alapítása, felszámolása, összeolvasztása vagy szétválasztása a helyi hatóságok kompetenciájába tartozik.

Az indoklás szerint az alkotmánybíróság nem a kisebbségi jogok vonatkozásában vizsgálta a törvényt, hanem abból a szempontból találta megalapozottnak az ellene emelt ellenzéki kifogást, hogy a jogszabály nem általános érvényű, hanem egyetlen jogi személy számára vannak jogkövetkezményei.

Bár egyetlen szavazaton múlott csak, de a törvény így elbukta az előzetes normakontrollt, az alkotmányossági óvást megalapozatlannak tartó alkotmánybírók - Marian Enache, Petre Lazaroiu, Simona-Maya Teodoroiu és Varga Attila - csak annyit tehettek, hogy írásban rögzítették különvéleményüket, miszerint a törvényhozás szerintük nem háríthatja a helyhatóságokra a kisebbségekkel kapcsolatos alkotmányos kötelezettségeit.








EZT OLVASTA MÁR?

X