Verespatakért tüntettek Kolozsváron és Bukarestben


-A A+

Több mint kétszázan tüntettek Kolozsvár főterén pénteken az ellen tiltakozva, hogy a sajtóhírek szerint Románia kormánya megszüntette azt az eljárást, amelynek nyomán Verespatakot felvehették volna az UNESCO védett kulturális örökségeinek listájára. Bukarestben ennél jóval többen vonultak utcára. 

A tüntetők a Dăncilă-kormányt bíráló táblákat tartottak a kezükben, követelve Verespatak megmentését. 'Együtt megmentjük Verespatakot és Romániát!' - skandálták. 

A tüntetők szerint Verespatak UNESCO-világörökségi listára való felvétele megmentené az ókori bányásztelepülést. A Mentsétek meg Verespatakot szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy az eljárást akkor állították le, amikor már csak három hét választott el az UNESCO-bizottság döntésétől. Az UNESCO Világörökségi Bizottsága ugyanis június 29-én és július 2-án ülésezik Bahreinben, Manamában. 

Adrian Cioroianu, Románia UNESCO-nagykövete csütörtökön kifejtette az Agerpres hírügynökségnek, hogy a dosszié továbbra is az UNESCO-nál van, de egyelőre leállították a világörökségi listára való felvétel folyamatát, amíg a per zajlik a nemesfém-kitermelést tervező Gold Corporation főrészvényese, a Gabriel Resources és a román állam között. 'Amint a per lezárul, az lenne a normális, hogy folytassák a kiértékelést' - nyilatkozta Cioroianu. 








EZT OLVASTA MÁR?

X